Újratemették a világháborús Pompeji német katonáit
2013. július 25. 16:13
Megadták a végtisztességet annak a 21 német katonának, akiknek a földi maradványait egy első világháborús alagútban találták meg tavaly februárban Elzászban.
Korábban
A 94. gyalogezredhez tartozó német katonák az elzászi (Franciaország) Carspach városának egyik alagútjában lapultak 1918-ban, amikor egy antant lövedék berobbantotta a földet. 13 katona holttestét még közvetlenül a támadás után kiszabadították a romok alól, a többiekét azonban az alagútban hagyták.
A tömegsírt rejtő alagútra – amely 90 méter hosszú és 5 méter mély volt, 16 kijárattal, világítással, telefonösszeköttetéssel és fűtéssel rendelkezett, 500 katonát tudott befogadni – még tavaly februárban, az egykori nyugati fronton, egy sztrádaépítés előtti leletmentő ásatás során bukkantak francia régészek.
A szakemberek egyből az ókori Pompejihez hasonlították a menedéket, mivel az áldozatokat pontosan abban a pozícióban találták meg, ahogy a fejük fölötti alagút berobbanásakor meghaltak – volt akit ülve, mást ágyon fekve, vagy magzati pózban összegörnyedve érte utol a végzete.
A feltárás során számos személyes holmi is előkerült, a csizmák, sisakok és fegyverek mellett borosüvegek, szemüvegek, tárcák, pipák, cigarettatartók, zsebkönyvek, sőt egy kecske is, amely tej- és húsforrásként szolgált a nyugati fronton harcoló katonáknak.
A tárgyak jó állapotban őrződtek meg, mivel levegő, víz vagy fény szinte alig érte őket. Most, 95 évvel a tragédia után az áldozatokat teljes katonai tiszteletadás mellett, a közeli iIllfurth-i német katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap