Rejtélyes angolszász királyra bukkantak
2013. július 12. 08:02
A régészek egy angolszász király vagy püspök csontvázát fedezték fel a kelet-angliai Lincoln-kastély alatt egy mészkő szarkofágban, amely i. sz. 900-ból való. A szakértők nem merik hangosan kimondani, de akár kapcsolat is feltételezhető a szarkofág "lakója" és az északkelet-angliai Lindsey Királyság 8. századi szász uralkodója, Blaecca között.
Korábban
A szarkofágot még nem nyitották ki, de az endoszkópos vizsgálatok feltárták, hogy a maradványok mellett gazdag aranymellékletek is vannak. „Úgy véljük, hogy valami rendkívül fontos személyt találtunk a föld alatt” – mondta Mary Powell, a kastély szóvivője. „A koporsó felnyitása nagyon nehéz művelet lesz, óvatosnak kell majd lennünk, mert fennáll a veszélye, hogy széteshet a megváltozott környezeti feltételek miatt" - tette hozzá.
A szarkofág három méterrel a föld alatt volt. A kutatók reményüket fejezték ki, hogy a koporsó tetején – amelyhez még nem fértek hozzá a szakemberek – lesz valami faragvány, amely segít majd megállapítani az elhunyt személyazonosságát. „Nagyon keveset tudunk Nagy-Britannia történetének angolszász időszakáról, s az angolszász koporsók is igen ritkák” – magyarázta Powell.
A területen, amelyen valaha a rómaiak normann hódítás előtt épített temploma is állt, a mészkőszarkofág mellett nyolc másik csontvázat is találtak, amelyek mindegyikét gyapjúlepellel tekerték körbe, s fakoporsókban temették el. A régészcsapat már elvégezte a DNS-vizsgálatokat ezeken a maradványokon, s remélik, hogy egy digitális rekonstrukció a kőszarkofág rejtélyes személyére is magyarázatot adhat.
A szakértők nem merik hangosan kimondani, de akár kapcsolat is feltételezhető a szarkofág "lakója" és az északkelet-angliai Lindsey Királyság 8. századi szász uralkodója, Blaecca között. Az ásatás során feltártak továbbá két római lakóházat, mellettük pedig egy csecsemő csontváza is előkerült.
A helyi önkéntesek mellett a közeli börtön lakóit is foglalkoztató, 19,9 millió fontba (6,5 milliárd forint) kerülő Lincoln Castle Revealed projekt célja, hogy a Magna Charta Libertatum (Nagy szabadságlevél) kiadásának 800. évfordulójára, 2015-re az eredeti szabadságlevél négy megmaradt másolatának egyik kiállítási helyét, a valaha a világ legmagasabb építményének számító Lincoln Katedrálisát és környékét teljes egészében feltárják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap