Mészárlás a Krím-félszigeten
2013. július 9. 12:33
Brutálisan lemészárolták a görög gyarmatosítók által az időszámításunk előtti 6. század végén alapított Chersonesos városának lakosságát - derült ki a Krím-félszigeten található településen folyó kutatásokból. A gabonaellátás miatt létrehozott Chersonesos rendkívül fontos volt a görög városállamok túlélése szempontjából, mégse népesítették be később.
Korábban
A dániai Aarhus Egyetem helyszínen kutató szakemberei a régészeti leletek alapján úgy vélik, hogy Chersonesos lakosságának nagy részét az i.e. 3. század elején egy katonai invázió során lemészárolták. A legyilkolt férfiak és nők maradványait alig 40 centiméterrel a föld alatt találták meg a település eddig feltárt lakóépületeinél.
Az i.e. 6. század végén, görög gyarmatosítók által alapított Chersonesos romjai kiváló állapotban maradtak fenn, a kutatók egy helyen például egy egész család maradványait megtalálták a romok között.
Chersonesos az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listájának egyik legújabb szereplője. A lelőhely által a szakemberek azt követhetik nyomon, hogy miként fejlődtek az ókori görög városok és azok hogyan formálták az adott táj képét.
Az egyik régész, Vladimir Stolba tájékoztatása szerint Chersonesos feltárása egyedülálló lehetőséget kínál, mivel a város csak rövid ideig állt fenn, s a lerombolása után már nem népesítettek be többé, ugyanakkor a szakemberek betekintést nyerhettek a földművelők mindennapjaiba és megismerhették tragikus sorsukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap