Mit adtak nekünk a maják?
2013. május 16. 12:05
A maja nép a legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt, írásmódjuk, művészetük, monumentális építészetük és matematikai ismereteik máig csodálatba ejtik a tudósokat és laikusokat egyaránt. Azonban mindezek mellett több tucatnyi, kevéssé ismert „találmány” is a nevükhöz fűződik. Ezekből szemezgettünk.
Korábban
Gumiszandált
A maják nem csupán a gumi előállításában jeleskedtek – amivel igencsak meglepték a spanyol hódítókat a 16. században –, hanem azt a megfelelő vegyi folyamatokkal mindenre át tudták alakítani. Így például szandáljaik igény szerint kaptak vastag, vízálló talpat, és szintén gumiból készült a vallási szertartások során bemutatott játékok labdája is. Emellett az élet szinte minden területén használhatták az anyagot. A helyiek mindezt úgy érték el, hogy a gumifák nedvét összekeverték egy, a hajnalka szárából nyert "koktéllal", s ennek megfelelő arányú hozzáadásával szabályozhatták az anyag rugalmasságát.
A spanyolok érkezésekor már igazi gumigyárak üzemeltek a térségben, ahol évente legalább 16 ezer labda készülhetett, és emellett szobrokat, szandálokat, szalagokat és más termékeket is gyártottak. A legtöbb ilyen tárgyat a kisebb falvakban állították elő, és adóként kerültek a központokba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap