Kézírással másolja Jakab király Bibliáját
2013. május 7. 14:37 MTI
Akár a középkori szerzetesek, kézírással másolja le Jakab király négyszáz éve született Bibliáját egy amerikai férfi, pedig nem tartja magát különösebben vallásosnak. Négy éve írja a művet, és úgy tűnik, a héten végre elkészül vele.
Korábban
A 63 éves Phillip Patterson New York államban, Philmont falucskában él. Nyugdíjba vonulása előtt belső építészként és lakástervezőként dolgozott. A Biblia-másolás kezdetén napi 14 órát görnyedt a papírok felett, mára 6-8 órára kurtította az írást, mert így türelmesebbnek és bizakodóbbnak érzi magát.
"Egyre szélesebben tudok gondolkodni. Nem lettem vallásosabb, inkább a személyiségem teljesedett ki" - idézte a BBC a férfit. A terv szerint e hét szombaton veti papírra az utolsó sorokat a spencertowni Szent Péter presbiteriánus templomban, amely megkapja majd a könyvvé kötött kéziratot.
Jakab - Stuart Mária fia - 1566-ban született, és 1625-ben halt meg. VI. Jakab néven előbb skót uralkodó volt, majd I. Jakabként angol király is. Bibliáját nem ő írta, hanem 47 fordítóval íratta, de ő is lektorálta. A művet nyelvforradalmasító jelentőségűként értékelik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.