Szatmári svábok az SS-ben
2013. március 21. 14:23
Korábban
Indulnak a toborzások
Az SS-t 1925-ben hozták létre Hitler személyes védelmére. Élére 1929-ben Heinrich Himmlert nevezték ki, aki a nemzetiszocialista ideológia erőszakszervezetévé változtatta. Az SS fegyveres alakulatai közvetlenül a nácik hatalomra jutása után, rendfenntartóként jelentek meg, de a háború kitörésekor már az első harcokban részt vettek, s fanatikusságuk miatt nagy létszámveszteségekkel kerültek ki a harcokból.
Az SS alakulatok létszámkiegészítése a hadkötelesek körében végrehajtott önkéntes toborzás útján történt. 1939 végén a felfegyverzett SS alakulatok, a Waffen SS részére létrehozták a kiegészítő hivatalt. Mivel a Wehrmacht szükségletei miatt a németországi sorozás akadályokba ütközött, előtérbe kerültek a határokon kívül élő népi németek, s idővel ezek az SS tartalékaivá minősültek. A súlyos veszteségek miatt 1942-től hadköteles németeket is be lehetett osztani a Waffen SS-be, azonban az önkéntesség elvét végig fenntartották.
Az első illegális toborzásokra 1940. elején került sor. A tervek szerint Romániából 1000, Magyarországról pedig 500 fő toborzását irányozták elő. Magyarországon azonban akadályokba ütközött a toborzás, így csak 1941. júniusában indult el az első 100 fős csoport. Az illegális toborzások Romániában voltak a legsikeresebbek, ahol a népcsoportvezető vendégmunkásoknak álcázva szállította ki az önkénteseket.
1941. decemberében Himmler elrendelte 60 000 fő toborzását Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. E hatalmas szám kiutaztatása azonban csak államközi egyezmények útján vált lehetségessé. 1942. januárjában Ribbentropp német külügyminiszter budapesti útja alkalmával hivatalosan is kérte 20 000 német önkéntes toborzását Magyarország területén.
Ez alkalommal is megmutatkozott a magyar kormány álláspontja a kisebbségekkel – elsősorban a német kisebbséggel – szemben. Egyrészt így akarta kímélni, illetve csökkenteni a keleti frontra kiküldött honvédek számát, másrészt ezáltal akart megszabadulni a német kisebbség radikális elemeitől. A megállapodásról azonban csak szóbeli egyezség történt 1942. februárjában, eszerint a magyar kormány hozzájárult a 18-30 éves magyar állampolgároknak önkéntes jelentkezés alapján a Waffen-SS-be történő toborzásához, magyar állampolgárságuk elvesztése mellett, függetlenül attól, hogy az illető a magyarországi Volksbund tagja-e, vagy sem.
Sárándi Tamás írásának folytatása a transindexen
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.