Ma is használható az egyiptomi kék
2013. február 26. 09:40 MTI, Múlt-kor
Az ötezer éves, egyiptomi kéknek nevezett színezőanyag tanulmányozása lehet a kulcs a tudósok számára az újfajta, korszerű technológiákban felhasználható nanoanyagok kifejlesztéséhez.
Korábban
Az egyiptomi kék a legelső mesterséges festék, amelyet az egyiptomiak találtak fel az Óbirodalom idején (a feljegyzések szerint a IV. dinasztia korában), és tőlük több nép is átvette a Földközi-tenger térségében. Az ókori rómaiak körében – így Pompejiben – igen divatos volt, szobrok, sírok és festmények készítésénél egyaránt használták, de előfordult Mezopotámiában és Hellászban is – 2009-ban például infrakamerás vizsgálatokkal sikerült kideríteni, hogy az athéni Parthenon festésénél is egyiptomi kéket alkalmaztak.
Az ókori egyiptomiak már i.e. 2500-ban ezzel a színezőanyaggal fényesítették a szobrokat, a falakat és emlékműveiket. Az egyiptomi kék időszámításunk után 1000 körül tűnt el, s csak a 19. században kezdték el vegyészek vizsgálni a festék összetevőit. Az élénk szín szépségét és hatását elemző vegyészeknek sikerült kimutatniuk eredetét: az anyag vegyi összetétele kalcium-réz-szilikát. Tina T. Salguero, a Georgiai Egyetem kémiai tanszékének a professzora munkatársaival felfedezte, hogy a festék összetevői olyan vékony nanolemezekké hasadnak szét, amelyekből több ezer elhelyezhető lenne egy emberi hajszálon – olvasható a Journal of the American Chemical Society legújabb számában.
A lemezecskék az emberi szem számára láthatatlan infravörös sugarakat bocsátanak ki, hasonlókat azokhoz, amelyeken távirányítók kommunikálnak tévékészülékekkel, gépkocsiajtó-zárakkal és telekommunikációs eszközökkel. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kalcium-réz-szilikátból kiindulva olyan anyagokat állíthatnak elő, amelyeknek igen magas műszaki színvonalú orvosi képalkotó berendezésekben, távirányító egységekben, biztonsági tintákban és egyéb korszerű technológiákban vehetnék hasznát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap