Még ma is rejtélyes Tutanhamon
2013. február 20. 16:33
Korábban
Vérfertőzésből született
A Tutanhamon maradványain elvégzett DNS-vizsgálatok eredményei először 2010-ben sokkolták a világot. A genetikai analízis kiderítette, hogy a gyermekfáraó apja Ehnaton, míg anyja, az Amarna-reformról ismert uralkodó egyik ismeretlen lánytestvére volt. A családtagok közötti gyermeknemzés nem volt ritka az ókori Egyiptom történetében, mivel az uralkodók – akik az istenek leszármazottjainak vélték magukat – így próbálták meg fenntartani a tiszta vérvonal folytonosságát; szakértők szerint ezzel magyarázható Tutahamon veleszületett rendellenességei is, így a farkastorok és a dongaláb. A királyi szokáson egyébként Tutanhamon sem változtatott, Ehnaton és Nofertiti lányát, Anheszenamont vette nőül.
Egy francia genetikus legutóbb cáfolni igyekezett az eddigi eredményeket, s az új genetikai bizonyítékok nyomán azt állította, hogy Tutanhamon anyja nem Ehnaton testvére, hanem főfelesége, a gyönyörű mellszobráról híres Nofertiti volt. Marc Gabolde szerint a megvizsgált DNS-ek hasonlósága azon alapszik, hogy három generáción át is unokatestvérek házasodtak egymással a királyi családban, ezáltal a harmadik generációban „az unokatestvérek DNS-e között olyan a hasonlóság, mintha testvérek lennének”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.