Férfiszívért is küzdöttek az újkori párbajozók
2013. február 8. 20:32
Korábban
Manet
Majdnem egy nyúlfarknyi kritika tette tönkre Édouard Manet francia festő és Louis Edmond Duranty műkritikus életre szóló barátságát. A realizmus és az impresszionizmus határát jelentő korszak egyik legnagyobb alakjának tartott művész olyannyira felháborodott barátjának két, festményéről írt műbírálatán, hogy úgy döntött, párbajjal vesz elégtételt az őt ért hallatlan sérelmekért. A zaklatott Manet beviharzott a párizsi Café Guerbois-ba, arcul csapta Duranty-t, majd felszólította, hogy álljon ki vele párbajozni.
A rendőrségi feljegyzések szerint a két férfi 1870. február 23-án rántott kardot a Saint-Germain-i erdőben, ahol Manet segédje egy igazi „nagyágyú”, az író Émile Zola volt. A két jóbarát akkora vehemenciával csapott össze, hogy kardjuk egyből elgörbült, így a párbaj meglehetősen hamar véget ért; miután Manet megszúrta Duranty-t jobb melle fölött, a festő kijelentette, hogy becsületét ezzel visszaszerezte. A kis intermezzo végül szerencsésen zárult, a felek hamarosan már együtt lakmároztak a Guerbois-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap