Gandhi, a béke követe
2013. február 1. 08:54
Korábban
Hindu ölte meg
Miközben 1948. január 30-án Gandhi imára tartott, egy hindu nacionalista, Nathuram Godse odalépett hozzá, majd közvetlen közelről három lövéssel leterítette a polgárjogi harcost. A merénylő azt sérelmezte, hogy Gandhi 1947-ben nem tudta megakadályozni, hogy a kivonuló britek a hindu-muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre (Indiára és Pakisztánra) osszák. Az egység elvesztését, a két közösség közti összecsapásokat Gandhi tragédiaként élte meg. A felosztást követően lázadások törtek ki India szerte a muzulmánok és a hinduk között, Gandhi az erőszakos cselekedetek beszüntetésére szólította fel a feleket. Gandhi ugyan ellenezte a felosztást, de – konstatálva a status quo beálltát – később azt mondta: „A felosztás rossz, de ez már a múlt. Előre kell tekintenünk."
A merényletet követően nem sokkal Godsét kézre kerítették és 1949 novemberében felakasztották; a merényletben szereplő többi férfit – köztük a gyilkos fegyvert elsütő férfi bátyját – börtönbüntetésre ítélték. Gandhi halála után hamvait több urnába osztották szét és India különböző részein állították ki. Családja kérésére halála 60. évfordulóján hindu szokásoknak megfelelően földi maradványait a tenger fölött szórták szét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.