Miért hagyták abba a férfiak a magas sarkú viselését?
2013. január 28. 12:34
Korábban
Elhalásszák a hölgyek
Habár eleinte – a perzsáknak köszönhetően – a magas sarok a férfiasság jelképe volt, később a női divat – sok más korábban férfias elemhez hasonlóan – magába szippantotta a cipősarkakat. „Például az 1630-as években a nők rövidre kezdték vágni a hajukat, s ruháikhoz válltömést adtak” – fejtette ki Semmelhack, majd hozzátette: „továbbá dohányoztak és kalapot kezdtek el hordani, ami kezdetben szintén maszkulin sajátosság volt; ez az oka annak, amiért a nők a magas sarkakat is adoptálták a férfidivatból, annak érdekében, hogy a korszellemnek megfelelően férfiasabbá tegyék ruhatárukat.”
A század első évtizedeitől kezdve az európai előkelők uniszex cipődivatot követtek, amely folyamat csupán a 17. század legvégéig tartott, amikor a szokásokat ismét elérte a változás szele. „A férfiak kissé szögletesebb, robosztusabb és egyre alacsonyabb sarkú cipőket kezdtek el hordani, míg a női sarok karcsúbb és gömbölyűbbé vált” – mondta Helen Persson, a londoni Victoria and Albert Museum kurátora.
A felvilágosodás századában, az 1700-as években az észszerűség kezdett dominálni, s a kiváltságok ilyetén kihangsúlyozása helyett a praktikus szempontok érvényesültek a ruházkodás terén is. A férfiak egyre ritkábban hordtak ékszert vagy élénk, hivalkodó színű ruhákat, inkább egy józanabb, homogénebb megjelenés kezdett utat törni magának. A ruházat már nem a társadalmi osztályok közötti különbséget volt hivatott képviselni, a nemek közti határok váltak hangsúlyosabbá.
A női divatban határtalanul hódítottak a cipősarkak egészen a francia forradalomig, amely után azonban kimentek a divatból. Azonban fél évszázaddal később, a 19. század közepén ismét megjelentek, s a női divatképbe épültek. Elsősorban az örömlányok között terjedt el a kényelmetlen viselet, Elizabeth Semmelhack szerint ez vezetett el oda, hogy a magas sarkú cipő máig a nők erotikus kellékének számít.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap