Magyar emlékek a Hofburg kincstárában
2012. december 11. 16:48 MTI
Több száz év történelme köti össze egymással Magyarországot és Ausztriát. Az osztrák fővárosba látogató turisták mindenekelőtt "a császári Bécs" műemlékeivel találkoznak. Az talán kevésbé ismert, hogy a közös történelmet is számtalan tárgyi emlék őrzi Bécsben, olykor valódi kincsek is.
Korábban
A Hofburg
A Habsburg uralkodók rezidenciája, a Hofburg egyik csendes udvarából nyílik a mai Kincstár (Schatzkammer). Az épületegyüttesnek ez a szárnya a Hofburg legrégebbi részéhez tartozik, és a burgundi vörösre festett, reneszánsz kori Svájci-kapun (Schweizertor) át közelíthető meg. E múzeum termeiben őrzik az osztrák császári koronát, az osztrák főhercegi süvegek egy példányát és a Német-Római Császárság koronáját is. De az itt őrzött műtárgyak nem utolsósorban arról is mesélnek, hogy az európai népek és dinasztiák történelme milyen szorosan összefonódott egymással.
Páll Csilla nagy lelkesedéssel osztja meg gazdag ismereteit az érdeklődővel. Magáról elmondja, hogy Budapesten született, Bécsben és Olaszországban nevelkedett. Németországban végezte egyetemi tanulmányait művészettörténet szakon, és harminc évig Münchenben és környékén élt. 2006 óta él ismét Ausztriában, és mint fogalmaz: szabadúszó művészettörténész.
"tt feltámadt bennem a vágy, hogy mélyebben érdeklődjek az Osztrák-Magyar Monarchia és a közös történelmünk iránt, és ezeket az ismereteket mások számára is elérhetővé tegyem" - meséli. A bécsi Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) Baráti Köre számára tart előadásokat - szavai szerint nagy érdeklődés mellett - magyar történelemről műtárgyakon keresztül. Előadásai bécsi magyar egyesületek figyelmét is felkeltették, a Kincstárban egy bécsi magyar iskola lesz a következő csoportja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap