Ókori női szobrot tártak fel Izmir közelében
2012. november 23. 16:54 MTI
Kétezer-ötszáz éves, a késő hellenisztikus korból származó női szobor került napvilágra Törökországban, Izmir közelében, ahol Metropoliszt, az Anyaistennő városát tárják fel. A kétméteres, gazdagon "redőzött ruházatú", fejnélküli szobor a késő hellenisztikus korszak "csodálatosan gazdag" művészetéről tanúskodik - olvasható a Hürriyet Daily News angol nyelvű török lap online kiadásában.
Korábban
Az ókori romváros az Égei-tenger partján, Torbali és Özbey települések között, Izmirtől 40 kilométerrel délkeletre található. A terület a kora bronzkorban, mintegy ötezer éve népesült be. A város alapítását a i. e. 3-2. századra datálják, ekkor emelték középületeit, a színházát. Metropolisz tehetős település volt, bevételei részben a Szmirna (Izmir) és Epheszosz közti kereskedelem megadóztatásából származtak.
A város a 15. századi török hódítás után néptelenedett el. A régészeti helyszín feltérképezését 1972-ben végezték el, az ásatások pedig 1989-ben kezdődtek. Serdar Aynek ásatásvezető régész ismertetése szerint az antik műalkotás a városfal mellett került napvilágra. A kétméteres, gazdagon "redőzött ruházatú", fejnélküli szobor a késő hellenisztikus korszak "csodálatosan gazdag" művészetéről tanúskodik - olvasható a Hürriyet Daily News angol nyelvű török lap online kiadásában.
Az archeológus ismertetése szerint a feltárások során a városfalak mellett több szobrot is találtak, amelyek az Izmiri Múzeum gyűjteményébe kerültek. Zerrin Koyunsagan, az ásatásokat finanszírozó Sabanci Alapítvány főigazgatója szerint a szobor egy olyan nőt ábrázol, aki fontos pozíciót töltött be a város irányításában. "Évezredekkel ezelőtt a nők jelentős szerepet játszhattak a helyi társadalomban" - vélekedett a szakértő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap