Rekonstruálják III. Richard arcát
2012. november 19. 13:21
Brit szakértők arra készülnek, hogy rekonstruálják a középkori angol király, III. Richard arcvonásait, miután egy leicesteri parkoló alatt megtalálták az 1485-ben elhunyt uralkodónak tulajdonított csontokat.
Korábban
A Leicesteri Egyetem régészei szeptemberben jelentették be, hogy emberi maradványokat találtak a város parkolója alatt fekvő történelmi templom romjainál. A felfedezést Nagy-Britannia-szerte azóta is nagy érdeklődés övezi, különösen azért, mert az egyik csontvázon látott sérülések pontosan megfelelnek az utolsó Plantagenet-uralkodó haláláról szóló leírásoknak.
A rózsák háborújának veszteseként III. Richard (1483-1485) szerény temetésben részesült, a ferences rendi Grey Friars templomban helyezték végső nyugalomra. A templomot az 1530-as években rombolták le, ám a dokumentumok szerint a sír megúszta a pusztítást.
Az augusztus 25-én kezdődött ásatások során feltárták a klastromot, a káptalantermet, valamint megtalálták a templomot is, végül a csontvázat. "Eltávolítottuk a fogakat, és rendelkezésre állnak a combcsontok is, így minden reményünk megvan arra, hogy elégséges mintát találunk a genetikai vizsgálatokhoz" – hangsúlyozta Turi King, a DNS-vizsgálatokat irányító szakember.
A Leicesteri Egyetem szakértői most bejelentették, hogy a feltárt csontok alapján háromdimenziós képet készítenek a testről, s a tervek szerint elvégzik a korábban Tutanhamon egyiptomi fáraónál már sikeresen alkalmazott technika segítségével az arc rekonstrukcióját. Bár a csontokat a DNS-vizsgálatok hiányában eddig nem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani, már elkészítették a maradványok komputeres tomográfiás vizsgálatát, amely az első lépés a test digitális „feltérképezésének”.
A III. Richarddal szimpatizálók ettől azt remélik, hogy sikerül a szerintük a Tudor-kori propaganda áldozatául esett királyról kialakult erősen negatív képen változtatni. A csontok felfedezése után a kutatók a gerincgörbületből megállapították, hogy – ha tényleg az ő maradványait találták meg – Richard egyik válla magasabb volt, mint a másik, de hangsúlyozták, hogy bár a király súlyos gerincferdülésben (szkoliózisban) szenvedett, nem volt púpja, karja pedig nem volt sorvadt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap