Sportoló elnökök
2012. november 6. 12:40
Korábban
Gerald Ford
Gerald Ford utcahosszal vezeti az amerikai elnökök sportosságát mutató képzeletbeli dobogóját. Sikereit vizsgálva megállapítható: csoda, hogy végül a politikában kötött ki a legtehetségesebb amerikai futball-játékosnak számító exelnök, akit a szakmabeliek a sportkvalitások terén még Eisenhowernél is jobbnak tartanak.
A republikánus elnöknek már középiskolai tanulmányai során is alkalma volt megcsillogtatni atletikus képességeit, kivételes tehetségére és fizikai adottságára pedig a Grand Rapids South High School amerikai futballcsapatában is felfigyeltek: először csapatkapitánnyá választották, majd 1930-ban a michigani állami bajnokság All-Star válogatottjába is beválasztották, amellyel országos elismertségre tett szert.
Ford sportolóként leginkább a Michigani Egyetemen töltött évek alatt robbant be a köztudatba, ahol centerként és ún. falemberként játszott (ez a védekező egység egyik posztja, feladata az ellenfél támadásainak megakadályozása és az irányító szerelése), s két nemzeti elsőséghez (1932, 1933) segítette a Wolverines együttesét.
A diploma megszerzése után Ford két profi NFL-es csapattól (Detroit Lions, Greenbay Packers) is szerződésajánlatot kapott, de a jogi pályára készülő játékos az autógyáriaknak és a „sajtfejűeknek” is ajtót mutatott. Egyetemi éveinek végeztével Ford nem szakadt el teljesen a sporttól, később ugyanis az amerikai futballmérkőzések és edzések rendszeres látogatója lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap