Római kori pénisz alakú csontfaragványra bukkantak
2012. október 30. 14:58
Korábban
A kultusz alapja
A Lincolnshire-ben fellelt meztelen felsőtestű fiatalt ábrázoló, rézötvözet mellszoborról elképzelhető, hogy Antinoust, Hadrianus császár szeretőjét mintázza. Az üreges mellszobor a kutatók szerint egy bútorhoz tartozó díszítőelem lehetett. A kutatók még nem biztosak benne, hogy Antinoust jeleníti meg az alkotás, de a császár szeretőjéről készült egyéb ábrázolásokhoz való hasonlatosságából erre lehet következtetni.
Az i. sz. 117 és 138 között uralkodó, a birodalom erődítményrendszerét kialakító Hadrianus nyíltan vállalta másságát, amit az ókori Rómában nem néztek rossz szemmel, így az sem volt szokatlan, hogy a császárnak egy görög fiatalemberrel volt viszonya.
Amikor Antinous i. sz. 130-ban meghalt Egyiptomban, a császár igen nehezen viselte szeretője elvesztését és elrendelte istenítését. Az Antinous-kultusz az egész birodalomban elterjedt, szobrokat mintáztak a tiszteletére és egy várost is elneveztek róla a fáraók földjén.
John Pearce régész a LiveSciencenek elmondta: ha az újonnan fellelt szobor tényleg Antinoust ábrázolja, ez lenne a harmadik ismert példa Britanniából. A kultusz főként a Földközi-tenger túlpartján terjedt el, az északi provinciákból viszonylag kevés tárgyi emlék maradt fenn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap