A történelem leggazdagabb emberei
2012. október 18. 18:58
A világ leggazdagabb embereinek listáját a 72 éves mexikói üzletember, Carlos Slim Helu vezeti, akinek vagyona a 70 milliárd dollárt is meghaladja. Azonban a valaha élt leggazdagabb ember mellett az ő vagyona is eltörpül, ugyanis a 14. századi Mali Birodalmat irányító Musza Mansza gazdagsága – egy amerikai honlap becslései szerint az inflációt és az egyéb gazdasági hatásokat beszámítva – 2012-ben körülbelül 400 milliárd dollárral érne fel.
Korábban
10. Cornelius Vanderbilt, amerikai gőzhajó- és vasútmágnás
A leggazdagabb történelmi személyek képzeletbeli listájának tízedik helyére az 1794-es születésű Cornelius Vanderbilt került. Korának leggazdagabb üzletembere szegény családban nőtt fel, nyolc testvérének halála után, 11 éves korától gyakran kényszerült kimaradni az iskolából, hogy segítsen a család eltartásában édesapjának, aki tengerész volt, így ritkán látták.
16 éves volt, amikor a kemény munkával megkeresett 100 dollárjából egy vitorlást vett, amivel megkezdte személy-, majd szárazáru-szállító üzletét a New York-i öbölben, Staten Island és Manhattan között. Az áron alul kínált jegyek és a megszerzett szakértelem meghozta gyümölcsét, az 1812-es angol-amerikai háború során elnyert egy katonai szerződést, s a Hudson-folyó mentén lévő erődök között koordinálhatta a szállítást.
1817-ben eladta vitorlását, s Thomas Gibbons gőzhajó-tulajdonoshoz szerződött, aki a New Jersey-Manhattan vonalat bízta rá. A harmincas éveiben Vanderbilt saját gőzhajózási társaságot alapított, az utazni vágyók özönlöttek hozzá, s mivel sorozatban csábította el a versenytársaktól a tömegeket, ez arra a felismerésre vezette a konkurenciát, hogy inkább fizetnek neki, csak messziről kerülje el a Hudson folyót.
Az 1840-es évekre Vanderbilt egy több mint 100 gőzhajót magában foglaló flottával rendelkezett, majd bekapcsolódott a transzatlanti közlekedésbe. Az 1860-as években – látva gyors térhódítását – jelentős összegeket fektetett a vasútba is. Halálakor vagyona mai árfolyamon 185 milliárd dollárra rúgott – írja a Celebrity Net Worth nevű angol nyelvű honlap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.