Nő irányíthatta az egyik ókori közel-keleti települést
2012. október 9. 15:55
Egy bizonyos Abi'el irányíthatta az egyedülálló kultusszal rendelkező, a Napistent imádó ókori közel-keleti települést, a mai Egyesült Arab Emirátusok területén fellelhető ed-Durt, ahol a feltételezések szerint kalózok is élhettek.
Ed-Dur az Egyesült Arab Emirátusok egyik legnagyobb régészeti lelőhelye. A terület az Al Beidha-tóra néz le, s magas homokdűnék óvják a térség uralkodó északi, partmenti szelétől a vidéket.
Komoly vitát generált legutóbb annak a pénzérmének a felfedezése, amelyen egy bizonyos Abi’el neve olvasható arámi nyelven. Ed-Durnál eddig mintegy 120, különböző méretű és alakú réz- és ezüstérmét találtak. Ezek többnyire az ókori attikai súlymértéket követik: az obolosz fél gramm tömegű volt, ezt követte a drachma (4-5 gramm) és a tetradrachma (14-17 gramm).
„Az egyik legnagyobb problémánk, hogy a pre-iszlám rituálék és történetek nagy része nincs lejegyezve, s egyre kevesebb olyan szakember van a világon, aki olvas arámi nyelven vagy ért más ókori dialektust” – mondta el Ernie Haerinck, a kutatás egyik vezetője.
A helyben vert érmék egyikén olvasható Abi’el neve, aki a helyszínen dolgozó régészek szerint ed-Dur vezetője lehetett. Az autonómiát, a politikai és gazdasági függetlenséget tanúsító érmelés konstatálásán túl több, eleddig megválaszolatlan kérdés is felmerül a pre-iszlám lelőhellyel kapcsolatban. Haerinck szerint például római szövegek utalnak arra, hogy a területen kalózok verhettek tanyát, s a tengereken rajtaütött hajók rakományaival térhettek vissza kalandozásaikból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.