A holokauszt oktatását szorgalmazzák Romániában
2012. október 9. 13:27 MTI
A Romániában felnövő generációknak meg kell ismerniük és el kell ismerniük a holokauszt tragédiáját - vélekedett a holokauszt romániai emléknapja - október 9-e - alkalmából közzétett üzenetében Dan Sova, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere, aki márciusban még azt mondta, "Romániában a zsidóknak soha nem kellett szenvedniük".
Korábban
A szociáldemokrata politikus közép és hosszú távon az antiszemitizmus büntetésével kapcsolatos törvénykezés szigorítását és a holokauszt középiskolai és egyetemi oktatásának bővítését is kilátásba helyezte.
Sova a romániai holokausztot elhallgató kommunista történelemoktatás hiányosságaival magyarázta azt, hogy megkérdőjelezte a Ion Antonescu vezette román állam felelősségét az 1941-es jászvásári pogromban. A kijelentéseit követő nemzetközi botrány nyomán azonban - mint mondta - kiegészítette ismereteit, bocsánatot kért a zsidó közösségtől, és hozzá akar járulni ahhoz, hogy a fiatalok tudomást szerezzenek arról, milyen szerepe volt a román államnak a zsidók és romák deportálásában és módszeres kiirtásában.
A román állam a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. Romániában megalakult az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, október kilencedike, a bukovinai deportálások kezdetének napja pedig 2004 óta a holokauszt romániai emléknapja.
A romániai zsidók tragédiájáról a román szenátusban is plenáris ülésen emlékeznek meg, ezt azonban - Crin Antonescu keddi bejelentése értelmében - szerdára halasztották, mivel idén október kilencedikére esik a Tóra örömünnepe, és emiatt Izrael nagykövete nem tudna részt venni az emlékülésen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap