Hét érdekesség az amerikai elnökjelölti vitákról
2012. október 8. 13:25
Amerikaiak tízmillióit ülteti a tévékészülékek elé az a három esti műsor, amelynek keretében Barack Obama amerikai elnök és kihívója, az egykori massachusettsi kormányzó, Mitt Romney szemtől szemben találkozik egymással a választási vitasorozat alkalmával. A demokrata és republikánus elnökjelöltek televíziós vitáinak immáron félévszázados története van. Összeállításunkban hét érdekességet mutatunk be, amelyet érdemes tudni az elnöki szópárbajokról.
Korábban
A kezdetek
Az Egyesült Államok korai történetében az elnökjelöltek még úgy gondolták, hogy illetlen dolog kampányolni, nem is beszélve az ellenfelek egymás elleni vitáinak bármilyen formában történő megjelenítéséről (bár természetesen voltak kivételek, például Abraham Lincoln és Stephen Douglas 1858-as szóbárbaja) - egészen addig, amíg John F. Kennedy demokrata szenátor és Richard Nixon republikánus alelnök a chicagói tévéstúdióban 1960. szeptember 26-án egy vita erejéig össze nem mérte erejét.
A szópárbajok történetében 16 évnyi szünet következett, ugyanis Lyndon Johnson elnök nem volt hajlandó 1964-ben vitába bocsátkozni ellenfelével, s ugyanígy tett Nixon 1968-ban és 1972-ben is.
Kennedy és Nixon vitája (1960)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Az elnökjelöltek szóbeli harcára már akkor is sokan voltak kíváncsian, az 1960. évi szeptemberi vita 66,4 millió nézőt ültetett le a készülékek elé, amit októberben még három vitaest követett. A közvélemény-kutatások szerint a szavazók voksait nagyban befolyásolják mind a mai napig az elnökjelöltek televíziós vitája, így minden apró gesztusra oda kell figyelniük. Nem beszélve a televíziós szakemberekről: egyes vélemények szerint igen rossz fényben tüntette fel Nixont, hogy borostáját és rosszul felvitt sminkjét világítással akarták elrejteni, ami olyan benyomást keltett a nézőkben, mintha az elnökjelölt izzadna.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Őskor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/11.jpg)
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap