Wallenberg-emléknapot tartottak Rómában
2012. október 4. 11:07 MTI
Az európai, köztük a magyar parlamentben ülő szélsőjobboldali erők veszélyességéről beszélt egyebek között Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke szerdán, a Raoul Wallenbergről az olasz fővárosban rendezett emléknapon, a zsidók ezreit megmentő svéd diplomata születésének századik évfordulója alkalmából rendezett olasz-magyar-svéd-izraeli programsorozat keretében.
Korábban
"Európa egy új náci-fasizmus előszobájában van. A gazdasági válság okozta társadalmi feszültség demagógiát, szegények közötti ellenségeskedést teremtett, amelyben ismét az idegen képviseli az ellenséget, és ez ma már nem csak a zsidókat sújtja" - hangoztatta felszólalásában Riccardo Pacifici.
A római zsidó közösség elnöke a "feketeingesek" visszatéréséről beszélt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Görögországban, Olaszországban. "Sajnálom kimondani, de szélsőjobboldaliak ülnek a magyar parlamentben is" - mondta Pacifici az Augustus császár emelte békeoltár, az Ara Pacis számára épült múzeum auditóriumában rendezett Wallenberg-emléknapon.
A svéd diplomata tiszteletére rendezett hivatalos megemlékezésen jelen volt Andrea Riccardi társadalmi integrációért felelős miniszter és a Szent Egyed katolikus közösség elnöke, Prőhle Gergely, a külügyminisztérium helyettes államtitkára, Naor Gilon izraeli, Balla János magyar, Ruth Jacoby svéd nagykövet, akinek édesapja egy Wallenberg által védett budapesti házban menekült meg.
Wallenbergről emlékezett meg a szintén a svéd diplomata által Budapesten megmentett és ma Izraelben élő Naomi Gur. Riccardi azt hangsúlyozta, hogy az 1844-ben épült pesti zsinagóga a "magyar zsidó emancipáció" jelképének számít és ugyanilyen szimbólumnak nevezte a Terror Házát is.
A Raoul Wallenberg - A Világ Igazára emlékezve című, egész októbert végigkísérő olaszországi centenáriumi program két helyszíne Róma és Padova városa. A Balassi Intézet - Római Magyar Akadémia (RMA) szerdánként Wallenbergről szóló magyar és külföldi filmeket vetít. Október 25-26-án a padovai egyetemen nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek Giorgio Perlasca és Raoul Wallenberg: emlékezés címmel, az egyetem és az RMA szervezésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap