Megújult a siroki vár
2012. október 1. 11:16 MTI
Több mint 350 millió forintos befektetés révén a modern turizmus igényeinek megfelelő idegenforgalmi infrastruktúrával és múzeumi attrakciókkal bővült a siroki vár; a beruházást vasárnap adták át a mátrai településen.
Korábban
Amikor egy műemlék rekonstrukciójára kerül sor, nem csupán falakat állítunk helyre, hanem azt az évszázadokra visszanyúló tradíciót és szellemiséget, azt a történelmi hagyományt is újraélesztjük, amit a falak jelentenek - hangsúlyozta az avatóünnepségen Varga Kálmán, a projektgazda Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója.
Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője arról szólt, hogy Sirok és a Tarna-völgye különleges hely a magyarság számára, mert számos királysír található a területen, erre a kultikus erőre pedig a mai magyaroknak is nagy szüksége van. Úgy vélte: az, hogy a vár élettel telik meg, azt jelenti, hogy van gazdája a létesítménynek és a környék lakói bízhatnak a jövőben.
Lakatos István, a 2 ezer lakosú község polgármestere felidézte, hogy több mint két évtizedes terv a vár turisztikai hasznosítása. Korábban megtörtént a közművesítés, illetve a várhegyre vezető út megvalósítása. A mostani beruházástól az várják, hogy évente mintegy 60 ezren keresik majd fel a várat.
A beruházás keretében megerősítették az alsóvár falait, egy, a vár történetét bemutató múzeumot alakítottak ki a hozzá tartozó szociális blokkal együtt, kézműves műhelyeket rendeztek be és kilátóteraszokkal övezték a várfalat. Magyarországon is egyedi az a farkasvermes felvonóhíd, amelyen keresztül a látogatók ezentúl bejuthatnak a várudvarra.
A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében, uniós támogatással valósult meg. A siroki vár a XV-XVI. században, az Országh-család erődítéseként élte fénykorát, ám a Rákóczi-szabadságharc után sok más magyar várhoz hasonlóan ezt is felrobbantották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap