Elveszett királysírok
2012. szeptember 18. 12:38
Korábban
Attila, a hunok királya
A 406 körül született Attila vezetésével a hunok a kor legkiterjedtebb birodalmát igazgatták. Attila a közel két évtizedes uralkodása (434-453) során a Nyugat- és a Kelet-Római Birodalmat is megrengette, s nem kis fejfájást okozott az éppen regnáló császároknak. Nyugaton a barbárság szimbóluma lett, míg északon és keleten nemes tulajdonságait emelték ki a krónikák.
Than Mór: Attila lakomája (1870)
A 451-es, döntetlennel végződő catalaunumi csatát követően, két évvel Itália megszállása után a nagy uralkodó váratlanul elhunyt, birodalma szétesett. Halálára többféle magyarázatot adtak. Egyesek szerint a sokadik feleségével töltött nászéjszakáján orrvérzés során hunyt el, mások szerint felesége, Ildikó végzett vele. Néhányan úgy gondolják, hogy a sok alkoholtól és nyelőcsövének visszérbetegségétől belső vérzése keletkezett az uralkodónak.
A legenda szerint a hun királyt egy folyó (valószínűleg a Tisza) egyik ágában temették el, miközben a másik ágára terelték a folyóvizet. A hármas koporsós temetésről szóló mondát, amely szerint arany, ezüst és vas koporsóba temették el Attilát, már a 19. században megcáfolták, ahogyan a szolgák lenyilazásáról szóló történetet is, de a mai történészek sem tartják összeegyeztethetőnek a magyarázatot a hun temetkezési szokásokkal. Annyi talán bizonyosnak mondható, hogy a legnagyobb hunt a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza közében temethették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap