Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
Korábban
Timbuktu
A Mali középső részén található, ma mintegy 50 ezer lakosú várost az 5. században alapították, ám csak a 9-10. században indult fejlődésnek. Az arab kereskedelmi gócpont területén a középkorban arany, rabszolga, só és főként elefántcsont cserélt gazdát. Fontos szerepet vállalt az iszlám kultúra terjesztésében is, a 16. században közel 25 ezer diák tanult a városban.
A Szankore mecset
A Mali-, Ghánai-, majd a Szongai Birodalomhoz tartozó település a 15-16. században élte virágkorát, amikor is több mint 100 ezer ember lakta. A század végére azonban a fénykorában a térség kulturális, kereskedelmi és vallási központjaként számon tartott Timbuktu csillaga leáldozott.
1988-ban történelmi központjainak egyes részei világörökségi listára kerültek. A mára elszegényedett, ám népességét tekintve folyamatosan növekvő település elavult gazdálkodása, a városfejlesztés, a karbantartások, a heves esőzések és az árvizek elleni védekezés hiánya, valamint az éghajlati változásoknak a műemlékekre gyakorolt negatív hatásai, s az iszlám fegyveres csoportok barbár cselekedeti miatt 2012-ben a veszélyeztetett listára tették.
Három nagymecset szerepel a veszélyeztetett helyszíneket tartalmazó UNESCO-világörökségi listán. Ezek közül a Szidi Jahját július elején rombolták le a Din Anszár iszlamista csoport fegyveresei, miután a világörökségi listán szereplő tizenhat mecset közül hetet tettek a földdel egyenlővé.
A Dzsingarejber mecsetet Kankan Musza szultán építtette mekkai zarándoklatából visszatérve 1325-ben. A Szankore mecset szintén a mandinga korszakban épült, míg a Szidi Jahja mecsetet feltehetően az 1400 táján emeltette el-Moktár Hamalla sejk szent életű remete.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap