Bronzkori sírt tártak fel Szerbiában
2012. augusztus 15. 15:31 MTI
Az i.e. 2. évezredből való sírt tártak fel szerb régészek Viminaciumban, a Duna mentén.
Viminacium az ókori Róma provinciájának, Moesia Superiornak volt a fővárosa fürdőkkel, arénával, lóversenypályával, és mellette hatalmas katonai tábort, castrumot is feltártak a régészek.
Miomir Korac, az archeológiai projekt igazgatója elmondta a szerb hírügynökségnek, hogy a most talált sír és benne a kerámiából készült urna - vizsgálataik szerint - a bronzkorból való, az időszámítás előtti 2. évezred második feléből.
A 43 centiméter magas kerámiaurna gazdagon díszített, vésett, stilizált geometrikus motívumokkal, benne az elhunyt elhamvasztott csontjaival. Az eddig feltárt urnák közül ez a legszebb darab - hangsúlyozta az igazgató.
A vezető régész arról is beszélt, hogy fölgyorsítják a munkát azon a helyen, ahol mamutcsontokat találtak négy évvel ezelőtt, mert újabb csontokra bukkantak.
Viminacium 450 hektáron terül el Kostolac falu határában, Belgrádtól keletre, közel a Dunához. Az első régészeti feltárást ezen a területen 1882-ben Mihajlo Valtrovic kezdte, majd Miloje Vasic szakképzett archeológus folytatta a kutatást 1902-ben. A római kori város déli felén hatalmas temetőt tártak fel 13 500 sírral, festett sírkamrákkal, domborműves szarkofágokkal; üvegedények, kerámia tárgyak, pénzérmék tömege került elő a földből.
1973 óta a belgrádi Archeológiai Intézet égisze alatt folytatódik a feltárás Viminaciumban, nyolc éve a terület régészeti parkként működik és egész évben fogadja a látogatókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap