A föld alá rejtik a leleteket a tálibok elől Afganisztában
2012. augusztus 15. 13:17
Ugyan már több mint tíz év telt el a bámijáni óriás-Buddha szobrok hírhedt lerombolása óta, Afganisztán ősi buddhista és korai iszlám emlékei még mindig nincsenek teljes biztonságban a kultúrát sajátosan értelmező fanatikus tálibok őrjöngése miatt.
Korábban
„Itt van” – mutat a földre, egészen pontosan a föld alá az afganisztáni születésű 75 éves francia régész, Zemaryalai Tarz. Arra a földre, ahol a Gandhara-civilizáció egyik Buddha-szobrának maradványait rejtették el. A jelenség nem új, számos olyan esetről hallani, hogy a régészek inkább hagyják visszatemetni a régészeti leleteket, megőrizve azokat az utókornak. (a görög példáról itt olvashat)
Az egész világot sokkolta a hír, amikor a 2001-ben hatalomra jutott tálibok – néhány hónappal az amerikai hadsereg vezette invázió megkezdése előtt – leromboltak két, hatalmas Buddha-szobrot a Bámiján-völgyben, amit azzal magyaráztak, hogy az alkotások iszlámellenesek voltak.
A Kabultól 130 kilométerre nyugatra, a hegy lábánál állt egy harmadik szobor is, amit csak 2008-ban fedeztek fel. „Mindent befedtünk, a terület egy félreeső részen van, így meg tudjuk akadályozni a lopásokat” – mondta el a projektvezető régész. Tarzi először krumpliföldeken rejtette el a régészeti leleteket, hogy megvédje őket az iszlámtól eltérő kultúrát képviselő alkotásokat kíméletlenül üldöző fanatikus táliboktól.
„A legbiztonságosabb, ha a kulturális örökséget a földben hagyjuk” – jelentette ki az UNESCO afganisztáni misszióját vezető Brendan Cassar, hozzátéve, hogy az ázsiai országban szétszórva levő prehisztorikus, a buddhizmushoz köthető vagy iszlám emlékek feltérképezése jelenleg egyszerűen leletetlen vállalkozásnak tűnik.
A föld alatt a leleteket így meg tudják óvni a tolvajoktól, az illegális kereskedőktől vagy a fagyok okozta korrozív hatásoktól. „Kis- vagy nagymértékű lopások a területek 99,9 százalékában előfordulnak” – közölte Philippe Marquis, az Afganisztánban dolgozó francia régészeti csapat vezetője. A szakember úgy tudja, hogy a közvetítők áltagosan 4-5 dollárt fizetnek az afgánoknak naponta az ásatásokért, majd az országból kicsempészett műalkotásokat több tízezer dollárért adják el az európai és ázsiai fővárosokban.
Cassar szerint először a helyieket kellene felvilágosítani az általuk feltárt kincsek értékéről, ezt követhetné a jogrend átültetése valamint egy az Interpolt és a különböző vámhatóságokat bevonó világméretű kampány elindítása.
A régészek továbbra is arról panaszkodnak, hogy a kultúra továbbra is csak másodrangú ügy Afganisztánban a fejlesztésekhez és a biztonsághoz képest. „A kultúra sohasem volt prioritás. A biztonság persze igen, ami Afganisztán költségvetésének 40 százalékát emészti fel” – mondta el Habiba Sorabi, Bámiján kormányzója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap