Helsinki: a legsikeresebb magyar olimpia
2012. július 30. 08:48
Korábban
Helsinki és az olimpia
Helsinki városa már az 1940-es XII. nyári olimpiai versenyekre megkapta a rendezési jogot, ám a második világháború közbeszólt. Az 1952. július 19. és augusztus 3-a között megrendezett XV. nyári játékok megtartására a finn főváros 1947-ben, kilenc pályázót megelőzve nyerte el a lehetőséget. Az olimpiára 69 országból összesen 4955 sportoló érkezett.
A megnyitóra 1952. július 19-én került sor. Az olimpiai lángot az északi nép legendás atlétája, Paavo Nurmi gyújtotta meg, ezt követően az 1912-es stockholmi olimpián három aranyérmet nyert (5000 és 10000 méteres, illetve síkfutásban) Hannes Kolehmainen vitte fel a stadion Järvinen nevű tornyába; a 72,71 méter magas tornyot az 1932-es Los Angeles-i olimpia gerelyhajítás számát 72,71 méteres eredménnyel megnyerő Matti Järvinen tiszteletére emelték.
Paavo Nurmi meggyújtja az olimpiai lángot
Az ünnepélyes megnyitó egyik apró malőrje volt, amikor a díszemelvényre egy talpig fehér lepedőbe bugyolált – mint később kiderült – német hölgy lépett, aki Rejtő Jenő Egy bolond százat csinál című művének Sir Felixéhez hasonlóan ideggyógyászati kezelés alatt állt és békés szónoklatot akart intézni a jelenlévőkhöz. Csupán a publikum megszólításáig jutott, miután az illetékesek eltávolították az önkéntes szónokot.
Az 1952-es világjáték volt az első olimpia, amelyen a Szovjetunió részt vett. Az imperialista országoktól az olimpiai falut tekintve is elkülönülő szovjetek atlétikában, tornában és birkózásban is taroltak, így meglepetésre 22 arany-, 30 ezüst- és 19 bronzéremmel az Egyesült Államok mögött az éremtábla második helyén fejezték be helsinki szereplésüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap