Bibracte rejtélyei
2012. július 26. 16:47 MTI
Julius Caesar az egyik leggazdagabb, legjelentősebb oppidumnak (erődített város) tartotta a franciaországi Mont Beuvrayn elterülő Bibracte kelta települést, amelynek feltárásában 1988 óta magyar szakemberek is részt vesznek. Az ELTE régészeti kutatócsoportja Szabó Miklós akadémikus vezetésével a huszonötödik ásatási szezonját fejezte be idén.
Korábban
Julius Caesar városa
"Bibracte az egyik legjelentősebb gall oppidum volt, a haeduus törzs fővárosa. Julius Caesar nagyon sokat tartózkodott a gall háború során ezen a területen, és jó kapcsolatokat ápolt a haeduus törzzsel, amely egyfajta szövetségben állt Rómával" - magyarázta Szabó Miklós.
Julius Caesar Bibractéban telelt át az alesiai csatában aratott győzelem után (i.e. 52), és itt kezdte szerkeszteni galliai tevékenységéről szóló "kommentárjait (Commentarii de bello Gallico). A könyvben leírja a kilenc évig tartó galliai hadviselése csatáit, illetve politikai manővereit, amelyek lehetővé tették, hogy meghódítsa és a Rómához csatolja Galliát.
"Nem írja le részletesen a települést, de mindenképp az egyik leggazdagabb, legjelentősebb oppidumnak tartotta, amelynek a területe elérte a 200 hektárt" - fejtegette az akadémikus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.