Megmutatta arcát a maja templom
2012. július 24. 12:14
1600 évvel ezelőtt a vérvörös színű Éjjeli Nap Templomát több kilométeres távolságból is látni lehetett; az építményt a maja napkirály csodás maszkjai díszítették. A guatemalai dzsungel mélyébe vesző templom végre megmutatta arcait a régészeknek, s új információkat árult el a birodalom területén egymással hadban álló királyságok történetéről és a maják napkultuszáról.
Korábban
El Zotz régészeti lelőhelye a mai Guatemala területén, a dzsungel mélyén, az El Diablo-piramis királyi sírja mögött található. Az El Diablónak, vagyis Ördögnek nevezett 13 méter magas piramisnál 2009-ben már felfedezték az Éjjeli Nap Templomát, 2010-ben pedig egy királysírt azonosítottak a helyszínen.
A templom oldalán másfél méter magas, háromdimenziós stukkó maszkok voltak, amelyek a napistent ábrázolták, s amelyek a nap 24 órájában állandó változásban voltak – annak megfelelően, hogy a felhők hogyan takarták el az égitestet.
Az egyik maszk cápaformájú – magyarázta Stephen Houston, a Brown Egyetem régésze, aki szerint ez a keleten felkelő Napra utal. A maja kultúrában a nap általában valaminek a kezdete, a napisten pedig a királyság szimbóluma; az pedig, hogy ilyen ábrázolások kerüljenek elő egy királyi sír mellől, azt jelezheti, hogy az alapító – El Zotz első királya – földi maradványait is valahol a templomban kell keresni.
A Houston vezette tudóscsapat arra a következtetésre jutott, hogy a maják élő dologként tekintettek a templomra, ahol az orrok és szájak a korábbi rétegeken rendszeresen eltorzítva vannak ábrázolva. Houston szerint ez igen elterjedt volt a maja kultúrában, ugyanakkor úgy látja, hogy a torzítás nem a tiszteletlenség jegye, hanem éppen ellenkezőleg: a hódolat megnyilvánulási formája volt.
Simon Martin maja-kutató szerint az El Zotz-i lelet azért is jelentős, mivel a napisten ábrázolását eddig apránként, darabokból kellett összeszedegetni, itt viszont minden egy helyen van. Ráadásul az általános gyakorlattal ellentétben a maják itt óriási erőfeszítések árán, de megőrizték az eredeti templomot, s csak úgy építkeztek rá.
A nagy műgonddal végzett építkezés és a megőrzés ellenére úgy tűnik, hogy a templomot nem használták sokáig. A helyszínen talált bizonyítékok alapján azt feltételezik, hogy a szakrális épületet valamikor – ismeretlen okokból – az 5. században elhagyták. A pontos magyarázat egyelőre várat magára, eddig ugyanis csak a homlokzat 30 százalékát sikerült feltárni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.