Nagyszabású kiállítás nyílt a pápai zsinagógában
2012. július 16. 10:41 MTI
Vasárnap megnyílt a pápai zsinagógában az Elfeledett szomszédaink címet viselő fotókiállítás, amely a Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt zsidó származású magyaroknak állít emléket. A rendhagyó kiállítás nem a holokauszt szörnyűségeit mutatja be, hanem azoknak a zsidó családoknak a mindennapi életét, amelyek Nyugat-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közösségének tagjaiként a város megbecsült polgárai voltak - tájékoztatott Boros Katalin, a pápai városháza szóvivője.
Korábban
A kiállítás ötletgazdája és fő szervezője Gyekiczki András jogász, a város egykori diákja, aki szerette volna megtudni, kik építették, kik lakták a házakat, amelyben a mai pápaiak élnek, és elkezdte összegyűjteni pápai zsidóság archív fotóit, a város múltjával kapcsolatos dokumentumokat - mondta el Boros Katalin.
A szervezők április végéig közel 500 fotót gyűjtöttek össze a háború előtti időkből, köztük családi, portré, társasági eseményt megörökítő, szabadtéri és műtermi, valamint munkaszolgálatos fotókat. A fényképek egy részét a tengerentúlról, családi archívumokból, sok esetben egyesével gyűjtötték össze.
Több száz dokumentum is előkerült: eddig elrejtett visszaemlékezések, családi történetek, anyakönyvi okiratok, koncentrációs táborból elbocsátó igazolványok, munkaszolgálatból származó, deportáló vonatból kidobott levelezőlapok.
A kiállított fotókból és dokumentumokból a város történetének különleges apró részletei bontakoznak ki. A látogatók egyebek mellett megtudhatják, mit tartalmazott Esterházy gróf zsidóknak kiadott védlevele, és azt is, ki volt a 40-es évek elején Pápa legszebb lánya, akibe minden végzős gimnazista szerelmes volt.
Pápán a 18. században telepedtek meg először nagyobb számban zsidó iparosok és kereskedők. Leszármazottaik száz évvel később a város lakosságának ötödét tették ki, egyebek mellett ők virágoztatták fel a textilipart, a pipagyártást, pápai húsipart. A közösség építtette Magyarország akkor harmadik legnagyobb zsinagógáját 1846-ban. A zsidótörvények 2700 pápai városlakót minősítettek nem kívánatosnak, majd megsemmisítendőnek. Közülük néhány százan élték túl a világháborút, de ennél is jóval kevesebben költöztek vissza szülővárosukba.
A zsinagógában megrendezett kiállítás célja, hogy a város lakói és az idelátogató vendégek megismerjék azokat a kiváló hazafiakat, akik ügyvédként, orvosként, tanárként, kereskedőként, iparosként segítették gazdaggá tenni Pápát - közölte Boros Katalin.
A kiállítás július 15-től október végéig tart nyitva. Az iskolai tanév kezdetétől a város és a környék iskoláinak részére vezetett kiállítás látogatásokat tartanak a szervezők. A kiállítás szeretné felhívni figyelmet a pápai zsinagóga gyönyörű, felújításra váró épületére is.
A kiállítás megvalósításában a kezdeményezőt támogatta Pápa Város Önkormányzata és a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület, valamint a Pápai Zsidók Társasága (PÁZSIT) civil szerveződés. A kiállítás látványtervezője Rajk László, a kivitelező a Lisys Zrt. A szakmai munkában részt vett az izraeli Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma, a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum, a Jókai Mór Városi Könyvtár, a Magyar Zsidó Levéltár, a Holokauszt Emlékközpont, a Pápai Református Gyűjtemények, a Veszprém Megyei Levéltár és a Centropa Zsidó Családtörténeti Kutató Központ.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.