Kiállítják a Pécsett megtalált Csontváryt
2012. június 12. 13:33 MTI
Kiállítják Pécsett Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása (Randevú) című, idén tavasszal ellopott, majd megkerült festményét.
Korábban
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője kedden elmondta: a képet pénteken zártkörű ünnepség keretében helyezik el a Csontváry Múzeumban, ahol szombattól szeptember végéig a nagyközönség is megcsodálhatja.
A művészettörténész emlékeztetett arra, hogy az 1902 körül készült különleges alkotás 2006-ban a hazai árverések történetében rekordáron, 230 millió forintért kelt el. A képet még sohasem állították ki, az aukcióig sem a szakma, sem a közönség nem láthatta teljes egészében, reprodukálva is csak egy részlete volt Lehel Ferenc 1931-ben megjelent Csontváry-monográfiájában.
A művész átmeneti korszakának főműveként számon tartott, értékét tekintve 288 millió forintra becsült festményt több műalkotással együtt idén márciusban ellopták egy budapesti lakásból. A tárgyak előkerültek, a Szerelmesek találkozását az egyik tolvaj apósának fővárosi otthonában, egy szekrény mögött befalazva találták meg.
Sárkány József elmondta: személyesen vette fel a kapcsolatot a kép tulajdonosával, aki hajlandó volt kölcsönadni a festményt azért, hogy azt egy ideig a nagyközönség is láthassa. Pénzt nem kért, a múzeumnak mindössze a szállítási és a biztosítás díjat kell kifizetnie a kiállítás idejére.
Az osztályvezető megjegyezte, a kép kölcsönkérésének gondolata annak okán vetődött fel, hogy a Csontváry mintegy száz alkotásból álló életművéből negyvenkettőt őrző múzeum Pécsett van, egy mű értéke pedig abban a közegben mérhető fel igazán, ahova tartozik. A magántulajdonban lévő Csontváry-kép kiállítása emellett segít az alkotó életművének megismerésében, megértésében.
Sárkány József reményét fejezte ki, hogy a Szerelmesek találkozása iránt Magyarországról és külföldről is nagy érdeklődés mutatkozik majd, és tovább nő az elmúlt húsz évben több mint egymillió látogatót fogadó Csontváry Múzeum népszerűsége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap