Megtalálták Shakespeare színházának maradványait
2012. június 7. 10:18 MTI
Megtalálták Londonban annak a korai színháznak a maradványait, amely egykor William Shakespeare (1564-1616) társulatának volt a főhadiszállása, és ahol először láthatta a közönség a Rómeó és Júlia, valamint az V. Henrik című színdarabokat.
Korábban
A Temze partján magasodó Globe színház megépülése előtt a London keleti részén, Shoreditchben álló Curtain Theater adott otthont a bárd Lord Chamberlain's Men elnevezésű társulatának. A színház karzatát alkotó falaknak és az épület belső udvarának maradványait a Museum of London régészeti szekciójának (MOLA) szakemberei tárták fel.
"Ez egy fantasztikus lelet, amely egyedülálló betekintést enged a korai Shakespeare-színházak történetébe" - mutatott rá Chris Thomas, a régészeti munkálatok vezetője. A Curtain 1577-ben nyitotta meg a kapuit, London első színházának, a The Theaternek a szomszédságában, és egyike volt a brit főváros falain kívül épült korai színházaknak. Az intézmény a közelben futó Curtain Close nevű utcáról kapta a nevét.
1597-től ez volt a Shakespeare-színdarabok előadásainak központi helye, egészen 1599-ig, amikor befejezték a brit főváros Southwark negyedébe megálmodott Globe színház munkálatait. Azt a mai napig nem tudni, hogy később mi történt a Curtain épületével: 1622-től a színház egyszerűen eltűnt a történelmi feljegyzésekből. Néhányan azonban úgy vélik, hogy egészen az 1640-es évekbeli angol polgári forradalomig használhatták.
A régészek a színház maradványaira egy shoreditchi ingatlanfejlesztést megelőző próbafeltárás során bukkantak. A beruházást irányító vállalat szóvivője szerint a lelőhelyet valószínűleg eredeti állapotában fogják megőrizni a területen épülő új lakó- és bevásárlóközpont szívében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.