Nyilvánosak lehetnek a Watergate-iratok
2012. június 5. 13:33
Az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy fel kellene néhány dokumentum titkosságát oldani az 1972-es Watergate-ügy hét vádlottja ellen folytatott per nyomán keletkezett iratok közül. A lépést forszírozó texasi történész szerint ezzel az utolsó, még tisztázásra váró kérdésekre is választ kaphatunk.
Korábban
A minisztérium ezzel annak a texasi történésznek válaszolt, aki azért kérte a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, mivel szerinte azzal a további, még függő kérdésekre lehetne választ adni. Mint ismeretes, 1972. június 17-én tetten értek öt férfit, amint a Demokrata Párt választási központjában a Watergate-szállóban lehallgató készülékeket szereltek fel. A vizsgálat során kitűnt, hogy a betörők kapcsolatban állnak a Nixon újraválasztását szervező bizottsággal. A Fehér Ház megkísérelte eltussolni a botrányt; okmányok tűntek el, Nixon pedig megtagadta a Fehér Házban történt beszélgetéseit rögzítő magnószalagok kiszolgáltatását.
Luke Nichter, a killeeni Texas A&M University-Central Texas oktatója a washingtoni szövetségi bíróság főbírójának címzett levelében a Watergate-botránnyal kapcsolatos több száz oldalnyi irat titkosítás alól való feloldását kérte. Elizabeth Shapiro államügyész válaszában azt írta, hogy az igazságügyi tárca nem áll a kérés teljesítésének útjába, s jóváhagyja néhány dokumentum nyilvánosságra hozatalát. „Negyven évvel a Demokrata Párt választási központjába való betörés után – amivel megkezdődött az USA történelmében a Watergate-ként emlegetett ügy – semmi okunk nincs arra, hogy a betörők ügyében indított per bírósági feljegyzéseit továbbra is titokban tartsuk” – írta jogi véleményében Shapiro.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.