Újra állhatnak Babilon falai
2012. május 31. 12:33
Két sikertelen próbálkozás után újra kísérletet tesznek régészek, hogy Babilon világörökségi védettséget kapjon. Szaddam Huszein és az amerikai csapatok óriási károkat okoztak az egykoron virágzó városban, amelynek területén eddig csak nagyon kevés ásatás folyt.
Korábban
Kalapácsok visszhangja hallatszik, ahogyan iraki munkások dolgoznak Babilon omladozó falain. Rájuk is fér a renoválás, a ledönthetetlennek vélt falat azóta az elemek: a víz, a szél és a külföldi hódítók pusztították. „Ha nem csinálunk semmit, a falak az elkövetkező tíz évben egyszerűen leomlanak” – mondta el Thierry Grandin, a World Monuments Fund munkatársa, aki a 2600 éves északi fal felállványozását végző munkásokat felügyeli.
A babilóniai birodalom egykori fővárosának területén eddig csak nagyon kevés ásatás folyt. A négyezer éves településnek csupán a töredékét tárták fel, de az idő nagyon sürget: a szél és a sós víz kikezdte a falak egyes részeit, de legalább ekkor pusztítást vittek végbe a Szaddam Husszein által elrendelt nagyszabású építkezések a nyolcvanas években, valamint a 2003-as amerikai invázióval érkező okkupáció.
A közel-keleti ország vezetőinek terve a falak újjáépítésére és az ókori város idealizált felépítése azzal járt, hogy még nagyobb károkat tettek a város maradványaiban. Ezzel egyelőre meghiúsulni látszik Babilon megőrzése az utókornak; a város történelmi és vallási jelentősége ellenére az UNESCO kétszer is úgy döntött, hogy nem veszi fel a területet a világörökségi listára.
A világszervezet a Szaddam Huszein-kori építkezésekre hivatkozva utasította el a kérést. Az iraki diktátor egy modern palotát épített arra a dombra, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a feltárt romokra. A törékeny állagú falak a modern téglák közé szorultak, amelyek tovább préselik a sárból készített falat, miközben a sós tengervíz az alapokat kezdi ki. A konzerválási munkálatok célja, hogy háromdimenziós szkennerrel nézzék meg tégláról-téglára a hibákat, s kicseréljék a csatornahálózatot.
A régészeti területet csak fegyveres őrök kísérte diplomaták, iraki iskolás csoportok és francia turistacsoportok keresik fel. Pedig éppen ez lenne a cél: a turizmus erősítése. „Babilon az egész világé, nem csak iraki örökség. Ezért szeretnénk szélesre tárni a kaput a turisták előtt” – jelentette ki a fejlesztésekért felelős tartományi tisztviselő, Szalah Hasszan Bihaya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.