Ősi júdeai erődöt tárnak fel
2012. május 22. 15:33
A két brit régész, F.J. Bliss és R.A.S. Macalister 1898-as ásatásai után kutatók egy csoportja most újra visszatér, hogy feltárja a bibliai Azekah erődjének maradványait. Az erőd eredetileg az asszír és babilóniai betolakodóktól védte volna az ókori királyságot, de a város egészen a muszlim időkig lakott volt.
Korábban
Azekah az asszír és babilóniai inváziók idején fontos szerepet töltött be a határvédelemben. A nagyhatalmú asszír uralkodó, Szennahérib írja róla: „sasfészek, amelynek tornyai kardként emelkednek az égbe”. A város néhány évszázaddal később, a hasmóneusok idején is jelentős maradt, amint azt a Bliss-Macalister-féle feltárások, az I. Hyrcanus János által épített masszív erőd is híven demonstrálja.
A próbaásatások nem cáfolták rá az előzetes várakozásokra: izraeli és német kutatók több leletet, így agyagedényeket valamint az ókor közös fizetőeszközének is tartott ezüst athéni tetradrachmát találtak. Az érme egyik oldalán Athén patrónusa, Athena látható, míg a másikon az istenség szimbóluma, egy bagoly képe köszön vissza ránk. Az alapos vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a pénz valójában bronzból készült, de ezüsttel vonták be, korai példát mutatva a pénzhamisításra.
A kutatócsapat 2012-ben azt fogja megvizsgálni, hogyan épült fel az ókori állam, s hogy a levantei királyságok felemelkedése és bukása hogyan ment végbe. Az ásatások során még többet megtudhatunk Azekahról a hellenisztikus időből, de a római, a bizánci és muszlim korból is várhatók felfedezések.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap