Megtalálták Kleopátra és Antonius ikreit
2012. április 24. 16:06
Varsói kutatók segítségével sikerült azonosítani Kleopátra és Marcus Antonius ikreit, Kleopátra Szelénét és Alexandrosz Hélioszt, akikről egy ismeretlen egyiptomi mester készített szobrot. Az alkotás hátoldalára csillagokat vésték, ami azt jelzi, hogy a kő eredetileg a mennyezet része lehetett valahol.
Korábban
Kleopátra és Marcus Antonius ikreinek újra van arcuk, méghozzá egy olasz régésznek köszönhetően, aki újra felfedezte őket, név szerint Alexander Hélioszt és Kleopátra Szelénét egy kairói múzeumban. A szobrot Dendera temploma mellett, a Nílus nyugati partján, 1918-ban találták meg, ahonnan a Kairói Egyiptomi Múzeumba vitték, de ott sokáig teljesen észrevétlen maradt. Az alkotáson két gyermek látható, akik két tekeregő kígyón állnak, egymás vállát fogják, másik kezükben pedig szintén egy kígyót szorongatnak – magyarázta Giuseppina Capriotti, az olasz Nemzeti Kutatótanács egyiptológusa.
A gyermekek azonosítását a Varsói Egyetem által kiadott Polish Centre of Mediterranean Archaeology elemzés tette lehetővé. Capriotti megállapította, hogy a fiú fején egy napkorong van, míg a lányén egy félhold és egy hold; mindkét korongon egy úgynevezett Hórusz-szem (Udzsat) található. „Sajnos az arcok rossz állapotban maradtak fenn, de azt látjuk, hogy a fiúnak göndör haja volt, jobb felén egy szalaggal; ő egy tipikus egyiptomi gyermek. A lány haját a Ptolemaiosz-dinasztia tagjainak hajviseletéhez hasonlóan, dinnye-fazonba fonták be” – így Capriotti. A kutatók összehasonlították az alkotást Dendere kormányzójának, Pakhom Detroitban található szobrával. „A két szoborban sok a hasonlóság, arcuk kerek, nagy szemeik vannak és kis tokájuk” – fejtette ki a kutató.
Mivel a Pakhomról mintázott szobrot i.e. 50 és 30 között készíthették, Capriotti i.e. 37-re teszi az ikreket ábrázoló mű megszületését. Kleopátra korábban egy gyermekkel (Caesarion) már megajándékozta Julius Caesart, i.e. 36-ban pedig fiút (Ptolemaiosz Philadelphosz) szült Antoniusnak. Az ikreket eredetileg Alexandernak és Kleopátrának hívták, három évvel később, mikor Antonius is elismerte őket, kapták a Héliosz és a Szeléné nevet.
Arról keveset lehet tudni, hogy mi történt hármójukkal szüleik öngyilkossága után. Amikor az ikrek 10, Ptolemaiosz Philadelphosz pedig négyéves lett, a három utód Rómába, Octavianus testvéréhez, Octaviához került. Néhány évvel később Alexander Héliosz és a fiú nyomtalanul eltűntek, Kleopátra Szelénét II. Juba, Mauretania királya vette feleségül. A korabeli pénzérmékén Jubát Kleopátra Szelénével együtt ábrázolják, ami azt jelenti, hogy férje egyenrangú társa volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap