Sumer relikviák kerültek vissza Irakba
2012. február 6. 14:04
Egy 6500 éves aranytégely, egy harci baltafej és egy asszír palotából származó kő is megtalálható azon 45 tárgy között, amelyeket Németország adott vissza Iraknak.
Korábban
A tárgyak azon több ezer műkincs közé tartoznak, amelyeket a Szaddam Huszein iraki diktátor hatalmának megdöntését követő káoszban loptak el a különböző iraki múzeumokból. A kis aranytégelyt, a bronzból készült baltafajet, az ékírásos agyagtáblát, a fém amuletteket és más tárgyakat a német rendőrség foglalta le, majd adta át egy a külügyminisztérium épületében tartott ünnepség keretében.
Alexander Schonfelder, az iraki német misszió helyettese vezetője rámutatott: minden olyan tárgyat, amelyet 1990 után hoztak el Irakból, haladéktalanul vissza kell szolgáltatni. „Ez azt jelenti, hogy a német államnak joga van lefoglalni az ilyen műkincseket, majd gondoskodik arról, hogy visszakerüljenek Irakba” – mondta.
Becslések szerint egyedül az iraki Bagdadi Nemzeti Múzeumból 15 ezer tárgyat loptak el a 2003-as inváziót követően, s több ezer olyan leletet tartanak számon, amelyek ásatásokról tűntek el. Időközben számos tárgy megkerült, de még mindig tízezer leletre tehető a múzeum veszteséglistája – figyelmeztetett Amira Eidan múzeumigazgató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.