Több mint százezer éve élt a lovak ősanyja
2012. január 31. 16:19 MTI
Mintegy 130-160 ezer évvel ezelőtt vándorolt át Ázsia sztyeppéin minden mai ló "ősanyja".
Korábban
Egy nemzetközi kutatócsoport genetikai elemzések révén állította fel a lovak új családfáját. A kutatók ugyanakkor azt állítják, hogy a lovak megszelídítése nem egy központból terjedt el, mint a marhák és a juhok esetében, hanem egymástól függetlenül Ázsia és Európa több területén. A szakértők eredményeiket az amerikai tudományos akadémia Proceedings című folyóiratban mutatták be.
A Perugiai Egyetemen dolgozó Alessandro Achillinek és a Páviai Egyetem szakemberének, Antonio Torroninak a vezetésével a csapat 83 ló genetikai állományát vizsgálta meg. A mitokondriumban, a sejtek energiaközpontjában lévő örökítőanyagot analizálták, amely anyai ágon örökítődik. Eközben összesen 18, speciális genetikai ismertetőjeggyel rendelkező úgynevezett haplocsoportot találtak - ezek az egyes lócsoportok közös eredetére utalnak.
Ezek a csoportok egy közös, mintegy 140 ezer évvel ezelőtt élt ősanya létére utalnak. A tudósok a vizsgált lovakat tizenhét genetikai csoportba sorolták be.
A genetikai analízissel ugyanakkor nem állapítható meg a háziasítás pontos időpontja. A régészeti leletek a tudósok szerint arra utalnak, hogy a lovakat először 6000-7000 évvel ezelőtt szelídítették meg. A felállított családfából az is kiderül, hogy az állatokat Európa és Ázsia különböző helyszínein háziasították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap