Skóciában lehet a Stonehenge előfutára
2012. január 31. 08:46 National Geographic News
Időben jócskán megelőzi angliai párját az Orkney-szigeteken feltárt neolitikum kori szentély, ahol Észak-Európa legkorábbi festett falait is megtalálták.
Korábban
Az Orkney-szigeteken fekvő Brodgar-hegyfokról – amelyet kereken tíz éve fedeztek fel – a területén talált maradványokon végzett radiokarbonos vizsgálat is megállapította, hogy idősebb volt Stonehenge-nél: először i.e. 3200 körül volt lakott, s legalább száz épülettel büszkélkedett.
Az első földmunkák Stonehenge-nél csak i.e. 3000 körül kezdődtek meg, s további 500 évnek kellett eltelnie, míg az első köveket Salisbury-ba szállították, ráadásul az Orkney-szigeteki rituálék mellett jelentőségüket tekintve szinte eltörpülnek az angliai (Stonehenge, Avebury) vallási lakomák. „Orkney kulcsfontosságú a neolitikum korának vallási életének megértésében” – vélekedett Nick Card, az Orkney Research Centre for Archaeology igazgatója.
Az az elmélet, hogy a vaskori kultúra bölcsője Orkney-ban volt, nem új keletű. Régóta gyanítják, hogy a neolitikum kori Anglia agyagedényei Orkney-ból indultak déli irányba; Card szerint ennek a kulturális hullámnak a végtermékei a kőkörök és a henge-k is. Ennek ellenére Orkney dicsősége sem tartott örökké: az i.e. 2300-ra datált rituális lakoma után a szentélyre a feledés fátyla borult.
Az új kormeghatározás a 2011-ben folytatott ásatások során vált ismertté. A 25 méter hosszú, 5 méter vastag falú építményen belül van egy belső szentély is, ahol oltárszerű elemekre bukkantak, de találtak geometriai bevéséseket, amelyeket narancs, vörös és sárga színnel festettek. Mindez azt jelenti, hogy ez a legkorábbi bizonyítéka a falak festésének Európa északi részén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap