Húsz maori fejet ad vissza Franciaország
2012. január 23. 15:32 MTI
Maori bennszülöttek tetovált fejeit szolgáltatta vissza Franciaország Új-Zélandnak hétfőn.
Korábban
A maradványok - amelyek között több mint kétszáz éves is akad - különféle franciaországi múzeumokból származnak, ahol néprajzi kuriózumként állították ki őket. Fréderic Mitterrand kulturális miniszter a koponyákat a hétfői Quay Branly múzeumban tartott ünnepségen adta át. Új-Zéland nagykövetsége szerint ez a legnagyobb tétel, amely egyszerre visszakerülhet országába.
A déli ország 2003-ban indított nagyszabású programot a bennszülöttek koponyáinak és más maradványainak visszaszerzésére a világ különféle nyugati múzeumaiból, hogy azokat a hagyományok szerint méltóképpen eltemethessék. Franciaország hosszan ellenállt a kérésnek, mivel műtárgyakként kezelte őket. Végül egy 2010-ben elfogadott törvény tette lehetővé az emberi maradványok visszaszolgáltatását.
Az óceániai kultúrákban elterjedt szokás, hogy az eltávozott ősök fejét szertartás keretében konzerválják, ám a legyőzött ellenség fejtrófeáit is gyakran kikészítették. Ezt a technikát a maorik azonban tökélyre fejlesztették. A mumifikálódott koponyát és az arcot aprólékos tetoválás ékíti, ez pedig felkeltette a felfedező nyugatiak érdeklődését. A maorik között először James Cook járt 1769-ben, már ez az expedíció is számos maori fejjel tért vissza Nagy-Britanniába.
A nyugati érdeklődést végül maguk a bennszülöttek is kihasználták: a XIX. század folyamán valóságos piaca volt az emberi relikviáknak, amelyek ellenértékéül az Óceániában oly értékes lőfegyverek szolgáltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.