Már nem diktatúra Pinochet uralma
2012. január 13. 09:24 The Daily Telegraph
A történelem meghamisításával vádolják Chile jobboldali vezetését, miután döntöttek arról, hogy a dél-amerikai ország történelemkönyveiben kihúzzák a diktatúra jelzőt az Augusto Pinochet rémuralmát tárgyaló fejezetekben.
Korábban
A baloldali ellenzék azt vetette a 2010-ben megválasztott konzervatív miniszterelnök, Sebastián Piñera szemére, hogy megpróbálja „tisztára mosni a történelmet”. A politikai vita azt követően robbant ki, hogy kiderült: a chilei Nemzeti Oktatási Tanács döntése értelmében mostantól kezdve „rezsimként” aposztrofálják Pinochet diktatúráját.
Több mint háromezer embert halt meg vagy tűnt el Pinochet 1973 és 1990 közötti uralma idején. Az áldozatok száma gyakran változik – legutóbb újabb bizottsági jelentés látott napvilágot –, a közel két évtizeden át tartó korszak öröksége pedig állandó vita tárgya a dél-amerikai országban.
Az oktatásügyi miniszter visszautasította azon vádakat, hogy politikailag motivált döntés született volna, szerinte egyszerűen arról van szó, hogy egy általánosabb terminussal kívánják a korszakot jellemezni, hasonlóan a katonai rezsimekhez. A poszt egyébként nem életbiztosítás Chilében: Harald Beyert két hete nevezték ki a tárca élére, miután a diáktüntetések öt hónap alatt két minisztert is elfogyasztottak. „Egyértelmű, hogy diktatórikus rezsim volt” – próbálta a kedélyeket hűteni Beyer.
A lépés heves tiltakozást váltott ki a baloldalon, Isabel Allende szenátor, az 1973-ban puccsal megdöntött Salvador Allende lánya „sajnálatosnak” nevezte a Nemzeti Oktatási Tanács döntését. „Ez szembemegy az észérvekkel, az egész világ tudja, hogy Chilében 17 éven át kemény diktatúra volt, ahol sárba tiporták az emberi jogokat” – így Allende.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.