Döntöttek az Európai Örökség cím létrehozásáról
2011. november 17. 10:07 MTI
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta az Európai Örökség cím létrehozásáról és kétévenkénti adományozásáról szóló előterjesztést, miután annak tartalmában előzőleg már megállapodtak a tagállami kormányokat képviselő Tanáccsal és az EU központi javaslattevő szervével, az Európai Bizottsággal.
Korábban
Eszerint 2013-tól ezt a címet nyerhetik el Európa olyan jelképértékű helyei, amelyek kiemelkedő történelmi jelentőségűek, illetve amelyek az európai integráció szempontjából valamilyen okból különösen fontosak.
A címet elnyerhetik emlékművek, természeti, archeológiai, ipari vagy települési helyek, kultúrtájak, emlékhelyek, illetve valamely helyhez köthető kulturális javak és objektumok. Az előterjesztés értelmében az unió kifejezetten bátorítja az Európai Örökség cím adományozását "több nemzeten átnyúló" helyeknek.
A cím adományozásának általános célkitűzései közé tartozik, hogy az európai polgárokban a történelem és a közös örökség alapján megerősítse az európai közösséghez tartozás érzését, és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet.
A témáról folytatott EP-vitában Bagó Zoltán fideszes képviselő hangsúlyozta: a magyar EU-elnökség kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy májusban politikai megállapodás született az Európai Örökség cím ügyében a Tanács, az EP, valamint az Európai Bizottság között.
Tőkés László, az EP alelnöke arra hívta fel a figyelmet a vitában, hogy az Európai Örökség cím "szerencsés módon kiegészíti a már létező olyan nemzetközi programokat, mint az UNESCO Világörökség, vagy az Európa Tanács Európai Kulturális Útvonalak elnevezésű programja".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.