Heckenast: 200
2011. november 14. 11:52
200 esztendővel ezelőtt, 1811. szeptember 2-án született Heckenast Gusztáv könyvkiadó, a történelmi Landerer-Heckenast nyomda társtulajdonosa, akinek nevéhez fűződik a modern magyar nyelvű könyv és sajtó kiadástörténetének egyik fontos fejezete. Ebből az alkalomból az Országos Széchényi Könyvtár az MTA – OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye szakmai vezetésével reprezentatív interaktív kiállítást rendez a magyar könyvkiadás „aranyembere” emlékére.
Korábban
A kiállítás Heckenast könyvkereskedői, nyomdatulajdonosi és kiadói tevékenységén keresztül feleleveníti a 19. század történetének valamennyi területét – az ipar-, a kereskedelem-, a technika és a vállalkozástörténettől, a politikán és közéleten keresztül a kultúra és a tudomány világáig – továbbá bemutatja a modernizáció útját járó Pest-Buda, majd az egyesített főváros múltjának egy-egy szeletét is.
A tárlatra érkező látogató varázslatos időutazáson vehet részt. Számos érdekességet hallhat és láthat a három tematikusan berendezett teremben; megtekintheti többek között a Heckenast kiadó kiadványait, szakember segítségével kipróbálhatja a „Heckenast-örökséghez” kapcsolódó egykori nyomdagépet is, az eredeti Columbia gyorssajtót, amelyen A 12 pont első példányait nyomtatták. A nagypolgári enteriőrök, a pilismaróti kúria berendezési tárgyai között sétálgatva pedig bepillanthatunk egy 19. századi irodalmi és művészeti szalonba.
Az ünnepélyes műsoros megnyitó 2011. november 18-án, 15 órakor lesz az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti dísztermében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.