Több százezer külföldi katona nyugszik Magyarországon
2011. október 27. 12:40 MTI
Több százezer, az I. vagy a II. világháborúban meghalt külföldi katona nyugszik Magyarországon - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Korábban
A HM tájékoztatása szerint az I. világháború idején - bár pontos adatokkal nem rendelkeznek - körülbelül 30-40 ezer külföldi katonát temettek el Magyarországon. Napjainkra számos, ebből az időszakból származó katonasír az enyészetté vált - tették hozzá. Mint írták, a II. világháború idején mintegy 120 ezer szovjet, 55 ezer német, 5 ezer román, 4 ezer bolgár, 200 brit és 100 jugoszláv katonát helyeztek örök nyugalomra az országban.
A tárca utalt arra, hogy Magyarország eddig Németországgal, Oroszországgal, Ukrajnával, Moldovával, Olaszországgal, Szlovéniával és Romániával kötött a hadisírgondozásról szóló kétoldalú kormánymegállapodást. A közeljövőben várhatóan megállapodást köt az ország a Brit Nemzetközösséggel és Lengyelországgal, illetve tárgyalások folynak Szerbiával, Szlovákiával és Bulgáriával. A megállapodások végrehajtásával - vagyis a hadisírok gondozásával - megbízott szervezet a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatala.
A HM több fővárosi és vidéki rendezvényt szervezett csütörtökre, a halottak napja alkalmából. Kegyeleti gyertyagyújtás és koszorúzás lesz Budapesten az Imádkozó Katona szobránál, az olasz és a román katonai sírkertben, a lengyel és a török katonai parcellánál, valamint a szovjet katonai síroknál. Megemlékezést tartanak továbbá a rákoskeresztúri Új köztemetőben, az amerikai hősi emlékműnél, a Budaörsön lévő német katonai temetőben, illetve a solymári angol, ausztrál, dél-afrikai, francia, kanadai, lengyel és új-zélandi közös katonai temetőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap