Félúton jár a Bibliát másoló robot Trierben
2011. október 26. 12:03 MTI
Félig már teljesítette "küldetését" az a félkarú robot, amely a Bibliát másolja a trieri dóm előtt.
Korábban
A tervezett hatvanból már a harmincadik könyvnél tart a robot - mondta el Micha Flesch, a trieri püspökség kulturális megbízottja.
A robot májusban látott hozzá a munkához, szépírással összesen tizenegy hónap alatt vet papírra kereken 3,5 millió betűt. Kétezer oldalt ír tele emberi sebességgel, miközben egy liter tintát és egy kilométernyi papírt fogyaszt el - mondta el korábban Matthias Gommel médiaművész, aki kollégáival, Martina Haitzcal és Jan Zappéval programozta be a bibliarobotot.
Bárki éjjel-nappal figyelemmel kísérheti a dóm előtt, egy 3-szor 6 méteres konténerben dolgozó félkarú robotot munka közben. Az írást egy kamera is folyamatosan követi.
A bibliarobot éppen a Szent Köntös-zarándoklatra való előkészületi év hivatalos kezdetekor látott neki az írásnak."Szent feladatával" pedig éppen a vallási ünnepre készül el, amely a várakozások szerint egymillió zarándokot csalogat a legrégibb német városba. 2012. április 13. és május 13. között lesz ugyanis látható ebben az évezredben először az a köntös, amelyet a hagyomány szerint Jézus a keresztrefeszítés előtt viselt.
A Szent Köntöst Szent Ilona császárné hozta magával a Szentföldről, és küldte el Trierbe. Az öltözék általában nem látható, elzártan, a dóm egy klimatizált ereklyetartójában őrzik, szabálytalan időközönként pedig zarándoklatokat tartanak a köntös megtekintésére. A ruhadarabot legutóbb 1996-ban állították ki.
A bibliarobotot először 2007-ben Karlsruhében mutatták be. Azóta Sevillában lemásolta a Biblia spanyol verzióját, Portugáliában pedig a portugál változatot, de "bevetették" már Svájcban és Ausztriában is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.