Olcsón szabadultak a Leonardónak tulajdonított képtől
2011. október 19. 14:30 Live Science
A Christie's aukciósház Leonardo egyik feltételezett munkáját alig több mint 21 ezer dollárért adta el – állítják a képet a reneszánsz mestertől eredeztető kutatók, akik szerint az ábrázolás egy ötszáz éves, Milánó hercegeinek családfáját tartalmazó könyvből származik.
Korábban
Martin Kemp, az Oxfordi Egyetem művészettörténésze szerint az 1998-ban feltűnt rejtélyes képet Leonardo készíthette a milánói herceg lánya, Bianca Sforza esküvői könyvébe. Az oxfordi művészettörténész először 2010-ben vetette fel, hogy a kép alkotója Leonardo lehet, de elmélete heves vitát szült a művészettörténészek között.
A portrét 1998-ban küldték be a Christie's aukciósházba. A képről eleinte úgy vélték, hogy a 19. századi német nazarénusok munkája, ám az elméletet megdöntötte a radiokarbonos vizsgálat, amely szerint a kép 1440 és 1650 között keletkezett.
Kemp először 2008-ban figyelt fel az alkotásra, amelyen Leonardo balkezessége tűnt fel neki. A művet későbbi társszerzőjével, Pascal Cotte-tal, a zürichi Lumiere Technology alapítójával vizsgáltatta meg Párizsban. A szerzőpáros végül 2010-ben jelentette meg könyvét (La Bella Principessa: The Story of the New Masterpiece by Leonardo da Vinci), amelyben felvetették, hogy az alkotás Leonardo da Vinci munkája lehet.
A portrét vellumra, egy speciálisan elkészített és festésre, valamint nyomtatásra használt bőrre festették, azonban eddig nem találtak olyan Leonardo alkotást, amelyet vellumra vittek volna fel, noha az anyagot a könyvkészítés során használták. A kutatók szerint a mű egy könyvből származhat, ugyanis három pici lyuk van a portré bal széle mentén.
A könyvet végül D. R. Edward Wright, a Dél-Floridai Egyetem művészettörténésze segítségével azonosították. A La Sforziada-nak nevezett kötetek a milánói Sforzák udvarában készültek, ahol Leonardo az egyetlen balkezes mesterként dolgozott 1481-től 1499-ig. A házassági könyvből legfeljebb négy másolatot készíthettek Kemp szerint, mind a négy példány rendelésre készült, és különbözik a kötetek díszítése. A megmaradt példányok közül egyet Párizsban, a másikat Londonban, míg a harmadikat Varsóban őrzik. Kemp szerint a kréta és tus felhasználásával készített Leonardo-portré a varsói példánnyal egyezik.
Az elméletet azonban még mindig vitatja a művészettörténész szakma. „Senki sincs meggyőződve arról, hogy ez egy Leonardo” – nyilatkozta Klaus Albrecht Schröder, a bécsi Albertina igazgatója. Kemp vitatott tézisét a 2011-ben az Oxfordi Egyetem kiadójának gondozásában megjelenő könyvében (Leonardo) fogja újra a nyilvánosság elé tárni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap