Nők a magyar hadtörténelemben
2011. október 18. 16:45 MTI
Nők a Magyar Hadtörténelemben címmel nyílt kiállítás kedden a Honvédelmi Minisztériumban Budapesten.
Korábban
A 2012. január 31-ig látható kiállítás attól a pillanattól mutatja be a magyar nők szerepét a háború történetében, amikortól már név szerint meg tudják jeleníteni a szereplőket - mondta Cs. Kottra Györgyi, a tárlat rendezője, hozzátéve: a tárlat Kanizsai Dorottyától indul, aki a "közegészségügy nagy bajnoka", hiszen azért temette el halottakat, hogy ne törjön ki a járvány. A magyar történelem talán legismertebb fegyvert fogó női az egri lányok és asszonyok, akik a "kereszténységet védelmező entitásokként" jelentek meg a korabeli Európa irodalmában. Zrínyi Ilona nem katonaként, hanem mint politikai erő áll Munkács élén, és hozza meg a döntést a vörös zászló kitűzéséről.
A kiállítás fókuszál azokra a nőkre is, aki fegyverrel harcoltak, de leginkább azt a munkát és életet mutatja be, melyet a nők a háborúban vagy előkészítése előtt folytattak, egyebek mellett a termelésben, vagy a légoltalomban. Cs. Kottra Györgyi felhívta a figyelmet a heroina folyamat alakulására is, hogyan válik a védendő lélekből sebesülteket ápoló, vagy éppen amazonként fegyvert fogó nő. Mint mondta, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára 1989-ig csak levelezőként vettek fel nőket, manapság azonban már lehetnek kombattánsok is, szolgálhatnak missziókban, műveleti területeken.
A tárlat megmutatja, hányféle módja volt mindannak, amit a nők a haza védelméért megtettek: a vitézeket temető Kanizsai Dorottyától a főhadnagyként harcoló Lebstück Máriáig és a névtelen asszonyokig, akik a nagy háború idején átvették a férfiaktól mindazt, amit az otthoni élet megkövetelt tőlük - fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter a megnyitó ünnepségen kedden. Ezek a nők álltak a cséplőgépek kezelőrúdjainál, szántottak-vetettek, arattak, vitték a gazdaságot. Mostanra, az önkéntes haderő korára a nők számára is megnyílt minden beosztás és szolgálati forma a Magyar Honvédségben - tette hozzá.
Idén van a nándorfehérvári csata 555. és az 1956-os forradalom 55. évfordulója - hangsúlyozta Wittner Mária országgyűlési képviselő, 1956-os forradalmár, hozzátéve: ez volt a "világ legtisztább forradalma". Beszédében emlékeztetett azokra a nőkre, akik részt vettek a forradalomban és kivégezték őket: Mági Erzsébetnek egy tárat eresztettek a fejébe, kivégezték a többi között Tóth Ilona szigorló orvosnőt, Bakos Gyuláné Salabert Erzsébetet, Havrila Béláné Sticker Katalint, Angyal Józsefné Friedl Valériát, Ócsai Máriát, és - mint mondta - még sok-sok áldozata van '56-nak. Akit nem végeztek ki, azok közül többen öngyilkosok lettek, miután kiengedték őket a börtönből. Mindig el kell mondani azt, hogy mi történt velük és miről szólt a forradalom - hangsúlyozta. "Rebegjünk el értük egy imát, és az a nándorfehérvári harangszó, ami 555 évvel ezelőtt megszólalt, szóljon nekik is" - zárta gondolatait Wittner Mária.
A tárlatot előzetes bejelentkezés után tekinthetik meg az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap