Ünnepel a nagyváradi Szigligeti Színház
2011. október 13. 12:39 MTI
Egész napos rendezvénnyel ünnepli a nagyváradi színházépület átadásának 111. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház október 15-én.
Korábban
Szombaton megkoszorúzzák a névadó Szigligeti Ede szülőházát a drámaíró nevét viselő utcában, majd Szigligeti szobra előtt tiszteleg a társulat Szabó K. István művészeti igazgató ünnepi beszéde után.
Ezt követően a színház emeleti előcsarnokában mutatják be azt a krónikát, amelyet a nagyváradi színház zárkövéről és az alatta 111 évvel ezelőtt elhelyezett dokumentumokról írt Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatója, valamint Tóth Zsuzsanna restaurátor és Nagy Béla színháztörténész, a nagyváradi magyar társulat egykori irodalmi titkára - írja a Krónika című kolozsvári napilap szerdai számában.
Ugyancsak a színház épületében adja át az idén létrehozott önálló magyar színház menedzserigazgatója, Czvikker Katalin a teátrum idei díjait, majd a páholyfolyosón megnyitják azt a színháztörténeti kamaratárlatot, amelyre az OSZK szolgáltatott anyagot: korabeli váradi színlapokat, plakátokat és egyéb relikviákat. Az esti ünnepi előadáson az idén felújított színházépületben a közönség Szigligeti Ede legismertebb darabját, a Liliomfi című vígjátékot láthatja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.