Három új időszaki kiállítás a Helikon Kastélymúzeumban
2011. október 13. 13:20 MTI
Szinte egy időben három új időszaki kiállítás nyílik vagy nyílt ezekben a napokban a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, ahol Vizsolyi János absztrakt kőszobrai, restaurátor hallgatók által megmentett több száz éves műremekek és vadász alkotók munkái tekinthetők meg a következő hónapokban.
Korábban
Kedden nyílt meg Vizsolyi János szobrászművész Ötvenkettő címet viselő tárlata a kastélymúzeumban, amely az alkotó életkora után kapta a címet. Kardos Laura, a kastélymúzeum művészettörténésze, egyben szakmai vezetője csütörtökön elmondta: csak véletlen, de az alkotónak éppen kétszer ennyi, 104 darab műve látható a Hintómúzeum területén. Az anyagából fakadóan is súlyos alkotások, organikus és geometrikus formák elegyítéséből létrehozott kőszobrok december közepéig láthatók Keszthelyen.
Pénteken egymást követően két további tárlattal gazdagodik a kastélymúzeum látnivalóinak sora. Először a Megmentett műkincsek 2011 címet viselő kiállítás nyílik meg a közönség előtt a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor tanszékéről származó munkákkal. A fa-bútor, faszobrász, festő, fém-ötvös, kőszobrász és papír-bőrrestaurátor hallgatók diplomamunkái között több száz, sőt több ezer éves műtárgyak keltek újból életre.
A Nemzeti Múzeumból érkező kollekcióban 24 hallgató keze munkáját dicséri számos festmény, ikon, szobor, de akad oltár és több iparművészeti darab, köztük bútor, de még miseruha is. A hazai múzeumok és levéltárak gyűjteményéből kiemelt és felújított darabok többsége századokkal ezelőtt született, de akad a kelták, a rómaiak korából és az ókori Egyiptomból származó műkincs is a január közepéig nyitva tartó kiállításon.
Kardos Laura a harmadik, ugyancsak péntek este nyíló, vadászati témájú bemutató kapcsán elmondta: A vadászat a kultúra bölcsője című tárlat a Helikon Kastélymúzeum és a Vadászati Kulturális Egyesület hosszú távú együttműködésének része. A kiállításon vadász alkotók vadászati témájú művei, illetve a vadászathoz kapcsolódó anyagokból ihletett használati tárgyai szerepelnek.
A Hintómúzeum területén 18 alkotó festményei, szobrai és dísztárgyai láthatók, amelyeket zsűri válogat. A faliképek, agancsfaragványok vagy akár hétköznapi használatra is alkalmas tárgyak közül a legkiválóbb művek megkapják a vadászati kulturális érték címet - tette hozzá a kastélymúzeum szakmai vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap