Összedőlhet a Tádzs Mahal
2011. október 12. 08:55
A Tádzs Mahal öt éven belül összedőlhet, ha nem végzik el rajta a szükséges javításokat – figyelmeztetett egy indiai történész. A világhírű mauzóleumot egy víztározó mentheti meg.
Korábban
A 358 éves, évente négymillió turistát vonzó mauzóleum a közeli Jamuna-folyó kiszáradása miatt van veszélyben – jelentette a Daily Express című brit újság.
A mahagónifából készült cölöpök kezdenek elszáradni, s félő, hogy előbb-utóbb eltörnek, aminek következtében az épület egy része megdőlhet. „Ha a fennálló helyzetet nem orvosolják mihamarabb, akkor a Tádzs Mahal 2-5 év múlva összedőlhet” – mondta el Ramshankar Katheria indiai képviselő, aki a 114 millió dollárra rúgó, a vízszínt megtartását elősegítő tározó felépítését megcélzó kampány élére állt.
„A világ egyik leggyönyörűbb építészeti csodája elveszti régi fényét. Ha ez így folytatódik, akkor a minaretek is leomlanak” – figyelmeztetett az indiai honatya. Ram Nath indiai történész ráerősített a félelmekre, amikor úgy nyilatkozott, hogy mivel a folyó az épület szerves részét képezi, annak kiszáradása magát a Tádzs Mahalt veszélyezteti.
A feljegyzések szerint az indiai Agrában található mauzóleumot 20 ezer munkás húzta fel 1631 és 1654 között; a Tádzs Mahal építését Sáh Dzsahán császár rendelte el szeretett felesége, Mumtaz Mahal halálakor.
A modern világ hét csodája közé tartozó épület fokozottan ki van téve a turisták áradatának. A buszok és taxik forgalma néhány évvel ezelőtt olyan mértékűre nőtt, hogy a kipufogógázok miatt a síremlék fehérmárvány burkolata elkezdett besárgulni. A helyi hatóságok kénytelenek voltak egy drasztikus, a bevételeket súlyosan érintő lépést megtenni: a hét egy napján zárva tartják a Tádzs Mahalt, péntekenként pedig tisztítómunkások egy speciális vegyszeroldattal módszeresen letakarítják az épület burkolatát és a környező kövezetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.